29. fejezet

Sziasztok drága, pótolhatatlan olvasóim! ^- ^ Imádlak titeket a töretlen visszajelzéseitek és visszatérésetek miatt. ^-^ Egyszerűen képtelen vagyok kifejezni szavakkal, hogy milyen jól esnek a komijaitok : ) <3 Éppen ezért én HÁLÁTLAN szeretném sűrű bocsánatkérések közepette elétek tárni nem kevés késéssel a 29. fejezetet! ; ) Remélem most sem csalódtok bennem és remélem azért meghallgatjátok a számokat, amiket linkeltem. Egytől egyik klasszikusok, amiket illik ismerni  ; )  Jól olvasást! <3

29.fejezet

Amikor leértünk apám éppen akkor lépett be az ajtón. Lerázta magáról a havat én pedig megkövülten figyeltem ezt a hétköznapi, normális tevékenységet.

Levette a sapkáját, mint az apám. Levette a kabátját, mint az apám. Trappolt kettőt a lábtörlőn, mint az apám. Azonban mikor rám mosolygott, már nem az apám mosolygott rám. Egy gyilkos mosolygott rám, én pedig képtelen voltam visszamosolyogni. Elindultam, hogy behúzzak neki egyet, azért a sok hazugságért, a kegyetlen leckéért, amiket kiskoromba kaptam tőle, és a képmutatásáért, azonban Chris megragadta a csuklómat és a konyhába húzott. Amikor beléptem a helyiségbe, rögtön nekitámaszkodtam a konyhapultnak, hogy lenyugodjak egy kicsit.

-          Köszi. Épp most indultam, hogy betörjem az orrát. – sóhajtottam.

-          Sejtettem. – mosolygott rám erőtlenül.

Másodpercekkel később még mindig a pult szélét markoltam, olyan erősen, hogy már szinte fájtak az ujjaim. Chris ezt észrevette, ezért oda lépett mögém, majd szépen lassan lefejtette az ujjaimat a márványlapról. Összekulcsolta az ujjainkat majd körém fonta mind a kettőnk kezét. Mozdulni sem bírtam. Egy lágy csókot lehelt a nyakamra.

-          Ne csináld ezt magaddal! – a lehelete csikizte a nyakamat. Akaratlanul is elmosolyodtam.

-          Nem fordulhatnék meg, hogy megcsókolhassalak? – kérdeztem bátortalanul, mire Chris felnevetett.  

Eleget téve kérésemnek elengedte a kezeimet, majd megfogva a derekamat maga felé fordított. Amikor ajkaimat az övéihez érintettem óvatosan, szokás szerint elvesztettem az eszemet. Nem kaptam levegőt, a szívem rúgkapált és görcsben állt a gyomrom. Beletúrtam a hajába, minek következtében egy jóleső sóhaj hagyta el a száját.

-          Attól féltem, ha megtudod az igazat, akkor ellöksz magadtól. – zihálta, amikor elvált az ajkaimtól.

-          Semmivel sem tudnál rávenni, hogy ellökjelek magamtól. – mosolyogtam rá halványan. – Soha nem fogsz tudni levakarni magadról. – kacsintottam rá, mire ismét felnevetett.

-          Hmm... – dünnyögte, homlokát az enyémhez nyomva. – Remélem is. – ismét megcsókolt, csak most sokkal intenzívebben.

Tarkójánál fogva még közelebb húztam magamhoz, ahogy ő is engem a derekamnál fogva. Már nem bírtam magammal ezért beleharaptam az alsó ajkába. Éreztem mikor belemosolygott a csókunkba. Megragadta combjaimat és felrakott a pultra. Átkulcsoltam a derekát és még közelebb húztam. A pólóját kezdtem el felhúzni gondolkodás nélkül, amikor egy köhintés zavart meg minket. Kis híján leestem a pultról. Az első gondolatom az apám volt. Aztán megnyugodtam, amikor Alyson-t pillantottam meg az ajtóban egy szégyenlős mosollyal az arcán.

-          Elnézést, csak kijöttem, hogy popcornt csináljak. – mondta még mindig lesütött szemekkel.

-          Semmi baj. Mi is segítünk. – jelentette ki Chris, miközben lesegített a konyhapultról.  

A popcorn elkészítés körülbelül tíz perces művelet volt, de Jason körülbelül három perc után bejött megölelgetni Alyson-t, mondván, hogy mennyire hiányzott neki. Komolyan mondom, ha nem megyek ki még a végén odahánytam volna a nyáladzástól, amit azok leműveltek. Nem tudtam eldönteni, hogy aranyosak vagy inkább ijesztőek együtt. Talán egy kicsit mindkettő.

Mire visszamentünk a nappaliba, már minden elő volt készítve. A pezsgő, a kihagyhatatlan aszalt gyümölcsök, amit anyám annyira imád és ezért szerinte természetes, hogy Jason és én is, valamint nekünk hála a popcorn. Thomas és az apám (-.-’’) éppen a nagy képernyős tv-vel szenvedett, hogy el tudjuk kezdeni a karaokee-t. Mondanom sem kell, hogy ma már nem éltek anyám „semmi elektronikus kütyü” szabályai.

Chris leült a kanapéra én pedig leültem mellé és hozzábújtam. Az a tíz perc, amíg a technikai gondok elhárítására vártunk egy örökkévalóságnak tűnt. Először is, folyamatosan azért imádkoztam, hogy az apámat megcsapja az áram, másodszor ugyan ezt a szép kilátásos jövőt szántam szívem szerint Elisabeth-nek is, aki végig hol meghatódva, hol pedig irigykedve figyelt engem meg Chris-t. Anyám pedig jó szokásához híven egy –két gyilkos pillantást címzett Chris-nek. Valami bazári majomnak éreztem magamat. Mint mindig Chris most is észrevette, hogy mi a bajom és közel hajolva hozzám suttogott.

-          Ne figyelj rájuk! – a lehelete csikizte a fülemet, majd egy puszit nyomott az arcomra.

Mikor végre tényleg minden készen állt, Elisabeth önként jelentkezett, hogy lesz az első. Mivel szinte minden létező szám meg volt, így teljesen véletlenül, sorsolásszerűen akármit kaphatott az ember. Emlékszem tavaly Jason Vanessa Carlton-tól a Thousand miles-ot énekelte, elvékonyított hangon, homoszexuális gesztusokkal tarkítva a műsort.

Vanessa Carlton - Thousand miles

Tehát, most Elisabeth-en volt a sor. Magabiztosan felkelt és odaállt a tévé elé. Kezébe kapta a mikrofont és komoly „show time” fejjel figyelte, hogy mi lesz a sorsolás eredménye. Amikor megláttam a címet, majdnem hangosan felröhögtem. Madonna-tól  a like a virgin virított a képernyőn és már fel is harsant az ismert dallam.

Madonna - Like a virgin

Sajnos Elisabeth-nek fantasztikus hangja volt, így azt nem tudtam leszólni. Azonban, amilyen szemérmesen elő tudta adni ezt a számot, egy gonosz mosolyt festett az arcomra. Mikor végzett mindenki ( rajtam kívül) megdicsérte az előadását. Hogy véget vessek a sztorijának, miszerint, ezt akkor adta elő, amikor az első barátja... itt gyorsan felálltam, hogy én vállalom a következőt. Komolyan kinek van kedve azt hallani, hogy a nagyszerű, ártatlan kis Elisabeth-et hogyan vitte ágyba valami izomagyú focista? Kicsit feszélyezve, mint valami mártír, felálltam a tévé elé. Chris egy mosolyt dobott felém, hogy bátorítson. Amikor azonban megjelent a szám címe a képernyőn, hangosan nevetni kezdett én meg egy „ez most komoly?” kérdéssel meredtem a „Lily Allen Not fair” feliratra. Mondanom sem kell, hogy rajtunk kívül senki sem értette a poént.

Lily Allen - Not fair

Vettem egy mély levegőt és belekezdtem a jól ismert sorokba. Chris végig próbálta visszatartani a nevetését, miközben anyám egy tipikus „Az én kicsi lányom” nézéssel égetett lyukat a hátamba a tekintetével. Mikor végre véget ért a szám, vállba boxoltam Chris-t és úgy ültem vissza mellé, egy „meg ne szólalj!” kíséretében.

A következő Thomas volt, aki Bob Marley-tól a One Love-ot kapta.

Bob Marley - One love

Meglepően jól sikerült az ő fellépése is. Vele azonban sokan mások is énekeltek a refrénnél, mivel Bob Marley a mi családunk körében szinte szentnek számított.

Thomas után jött Chris, aki a Backstreet boys-tól az everybody-t adta elő ijesztően nagy átéléssel.

Backstreet boys - Everybody

Mint később kiderült Chris nagy rajongója volt a bandának. Még egy-két táncmozdulatot is láthattunk tőle, ami meglepően még az anyámnak is tetszett. Elképesztően imádni való volt, ahogy teljes átéléssel adta elő. Éppen ezért mikor leült még egy hosszú csókot is kapott jutalmul a kis előadásáért.

A következő „szerencsés” Alyson volt, aki kissé (tehát elképesztően) feszélyezve lépett a tévéhez. Amikor azonban megszólalt Britney Spears-től a Baby one more time, mintha kicserélték volna, teljesen megvadult.

Britney Spears - Baby one more time

Jason-t néztem végig, mert olyan murisan és aranyosan nézett ki, mint valami kisfiú aki meglát egy vonatmodellt a kirakatban. Esküszöm a szám alatt egyszer sem pislogott, úgy nézte a teljes odaadással éneklő Alyson-t. Amikor véget ért a szám, Alyson félősen nézett körbe a reakciókat várva. Mikor mindenki tapsolt (kiéve Elisabeth-et) félének elmosolyodott és visszabújt Jason-höz, aki mint valami plüssmacit, kezdte el ölelgetni. Elképesztően aranyosan mutattak együtt.  

A következő versenyzőnk az anyám volt. Miközben állt és várta a sorsolás eredményét, végig azon gondolkoztam, hogy ő vajon tud-e az apámról. Éppen ezért észre se vettem a szám címét, amikor megjelent a képernyőn. Csak akkor esett le hogy mi az, amikor anyám egy mosollyal az arcán fordult oda hozzám. Aztán felharsant a Dude looks like a lady az Aerosmith-től.

Aerosmith - Dude looks like a lady

Azonnal egy mosoly terült szét az arcomon. Imádtam ezt a számot, mert mindig ezt énekeltük együtt. Ha rossz volt a kedvem vagy ha csak azt akartam hogy még jobb legyen, mindig ezt énekeltük. Ez volt a mi közös számunk. Így hát mikor anyám felém nyújtotta a kezét gondolkozás nélkül álltam fel mellé és énekeltem én is vele együtt. Mindenki ütemre tapsolt egész végig, amíg a szám tartott. Mikor ott énekeltem vele és eszembe jutott az összes jó emlék, amit ehhez a számhoz tudtam kötni és láttam anyámat ugyan olyan felszabadultan énekelni, megfeledkezve a híres „eleganciájáról”, tudtam, hogy ő nem tudhat apám ügyleteiről. Egyszerűen tudtam, hogy nem. Őt nem veszíthetem el. A végén megöleltük egymást és széles vigyorral az arcunkon, a tapsviharban fürödve huppantunk vissza a helyünkre. Chris elismerésképp egy nagy puszit nyomott a homlokomra, miközben én még mindig zihálva a kimerültségtől vettem a levegőt.

Ezután jött Daniel Cher-től a Believe-vel.

Cher - Believe

Mondanom sem kell, hogy mindenki röhögött Daniel arcán, mikor meglátta a neki sorsolt számot. Végül ő is csak nevetett egyet a szerencséjén és belekezdett a dalba. A javára kell írni, hogy még ha nem is volt tökéletes, de végigénekelte. Elisabeth volt az, aki a leghangosabban tapsolt, mikor befejezte. Az apja megveregette vállát miközben ő is velünk együtt nevetett még mindig.

A következő jelölt az apám volt. Remegve néztem, hogy feláll. Chris még szorosabban kezdte el fogni a kezemet és egy újabb puszit nyomott az arcomra. Neki a The Police Every breath you take jött ki a sorsoláson.

The Police - Every breath you take

Nem elég, hogy jól énekelte még képes volt az anyám kezét fogni és a szemébe nézni egész idő alatt. Mindenki meghatódva figyelte a jelenetet, csak nekem fordult fel tőle a gyomrom. Na meg Chris sem igazán tudta értékelni, mivel végig velem volt elfoglalva és nyugtató szavak súgott a fülembe. Nagy nehezen kibírtam, hogy ne álljak fel és egy bejelentéssel tönkre ne tegyem, nem csak a hétvégét, de a családomat is. Végre véget ért a szám és már csak a bátyám volt hátra. Nem csalódtam benne. Mint mindig most is ő vitte a prímet az egész játékban. A képernyőn megjelent az „O-zone dragostea din tei” . Mindenki nevetni kezdett, csak ő állt ott elgyötört arccal.

O-zone - Dragostea Din Tei

-          Hogyne?! Megbundáztátok a játékot! Tavaly az a nyálszám, most meg ez? Ez még csak nem is angol! – fakadt ki, mire mi csak még jobban elkezdtünk nevetni. Jason odafordult Alyson-hoz, aki egy széles vigyorral az arcán figyelte. – Na ide figyelj, cica. Megmutatom, hogy egy mekkora királlyal vagy együtt. – jelentette ki büszkén, majd belekezdett a számba.

Mondanom sem kell hogy a „király” alig tudta eltalálni a szavakat, de még így is fantasztikusan adta elő a számot. Táncmozdulatokkal, eltalálva a megfelelő hangokat, egyszóval szinte tökéletesen. Hatalmas tapsvihart kapott és szokásához híven ő nyerte a díjat, ami egy egyhetes utazást jelentett. Mivel oda mehetett ahova akart, így egy hosszas tanácskozás után Alyson-nal, eldöntötték, hogy ők Tibet-et választják. Így hát miután megtörtént a díjátadó, anyám nekiállt, hogy vacsorát készítsen. Alyson vállalkozott, hogy segít, ezért a bátyám is. Elisabeth és Daniel felment, az apám és Thomas pedig eltűntek a dogozószobában a szokásos sakkpartijuk miatt. Így tehát, miután mindenki szétszéledt, csak Chris és én maradtunk a nappaliban. Mivel véget ért A korlátozás, így bekapcsoltuk a tévét, hogy keressünk valami elfogadható műsort. Először a hírekre kapcsoltunk. Chris már kapcsolt volna tovább, hogy keressen valami „mesterséges akciót”, amikor hirtelen kikaptam a kezéből a távirányítót, hogy játsszak vele egy kis „mit kapok érte ha visszaadom”-ot. Mikor már mind a két kezemet gúzsba kötötte és már veszélyesen közel voltak az ajkai az enyéimhez, megszólalt a bemondó csaj.

-          Még mindig nem tud semmi újat felmutatni a rendőrség, az elrabolt járőr ügyével kapcsolatban. Charley Powell járőr péntek este, egy rajtaütés alatt tűnt el. – megfagyott az ereimben a vér és rögtön a tévé felé kaptam a tekintetemet, ahol Charley képe virított a bemondó csaj feje mellett. – Nagy erővel folytatják a nyomozást, de eddig semmi hasznos nyomot nem találtak a tartózkodási helyével kapcsolatban. A rendőrség kapitánya azt nyilatkozta, hogy nem adják fel a nyomozást, de két nap elteltével sajnálatos módon, tapasztalata szerint a túszok életben maradási esélye egyenlő a nullával.