3. Díjam! : ))

Először is szeretném nagyon megköszönni Dreamer-nek! : ) <3

1. Megemlítjük, megköszönjük, hogy kitől kaptuk a díjat!
2. Felsorolunk 4 bloggert, akinél 100-nál kevesebb a ( feliratkozó ) rendszeres olvasók száma.
3. Egy-egy kommentet hagyunk a kiválasztott 4 blog díjazásáról.

Akiknek tovább küldöm:

Cleo Farelly
Berényi Barbara
Sweety

28. fejezet

Sziasztok hőn szeretett olvasóim! : ) Tudom, hogy késtem ezzel a résszel, de mivel másik két blogot is írok, így elég nehéz megoldani, hogy minden időben meg legyen írva. A lényeg azonban az, hogy itt az új rész és remélem most is szokásotokhoz híven, bőszen jelzitek majd felém a véleményeteket. : ) Amíg megszületik az ítélet addig jó olvasást mindenkinek! <3

28.   fejezet

Mielőtt még felállhattam volna, hogy odaszóljak az apámnak, Chris megszorította a kezemet és felrántott az asztaltól. Villámgyorsan és szinte már erőszakosan húzott be a mosdókhoz vezető kis folyosóra.

-          Te meg mit csinálsz? – förmedtem rá miközben kirántottam a kezemet a szorításából.

-          Sajnálom Fay... – suttogta lesütött szemekkel.

-          Mit? – néztem rá döbbenten.

-          Ezt. – jelentette ki, majd kitolt a folyosó szélére.

Innen pont ráláttam az asztalra, aminél az apám alig egy perce foglalt helyet. Nem az volt a legmeglepőbb, hogy itt láttam az apámat, hanem az, hogy miért jött ide. Valakivel találkozott. Amikor pedig megláttam, hogy ki ül vele szembe nem hittem a szememnek. A rókaképű hapsi volt az, aki elrabolt és aki azt a drága kis metszést ejtette a nyakamon.

-          Ez meg mit keres itt? – suttogtam rémülten. – Chris segítenünk kell apának. Meg kell neki mondanunk, hogy ez a pasi veszélyes. Lehet, hogy megfenyegeti éppen. Tudják, hogy veled vagyok és most az apámat is belevonják, oda kell men... – elhallgattam mert megláttam Chris elgyötört tekintetét. – Chris?   

-          Fay, az apádat nem zsarolják. Ő... – elhallgatott. – Ő az egyik fél, aki meg akar ölni. – a szavai késként fúródtak a mellkasomba.

-          Mi? – suttogtam. – Nem. Tévedsz. Az a kubai hapsi tévedett... az apám... ő... – kerestem a megfelelő szavakat, de a növekvő pánikom miatt egyszerűen képtelen voltam az önálló, értelmes beszédre.

-          Sajnálom. – suttogta miközben megpróbálta megfogni a kezemet.

Én azonban az utolsó pillanatban elrántottam.

-          Ne. Ne mond ezt! Ez csak egy félreértés... az apám... segítenünk kell neki. Veszélyben van... igen... ő... – elindultam, hogy odamenjek az apámhoz, de Chris megragadta a kezemet.

-          Nem hagyhatom, hogy odamenj. – jelentette ki, majd a hátsóajtó felé kezdett húzni.

-          Chris ne csináld ezt! Oda kell mennem. – éreztem a szemeimet mardosó könnyeket.

Nem azért kezdtem el sírni, mert nem mehettem oda hozzá, hanem mert tudtam, hogy Chris-nek igaza van. Mélyen legbelül igenis tudtam. Az a sok gyerekkori emlék. Az a rengeteg utazás, amikor nem is tudtuk, hogy hova megy. A késő esti telefonálások. Csak most eszméltem rá, hogy tulajdonképpen nem is tudom mivel foglalkozik. Soha nem mondta és én éppen ezért teljesen természetesnek vettem, hogy nekem ezt nem is kell tudnom. Amikor kiértünk a kis étterem mögé, a könnyeim már feltartóztathatatlanul folytak végig az arcomon. Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy ez tényleg velem történik. Chris odalépett hozzám és a karjaiba zárt. Mintha csak el kizárva a külvilágot megpróbálta volna elfeledtetni velem a tudatot, hogy az apám egy hidegvérű gyilkos. Nem tudnám megmondani, hogy meddig álltunk ott, de amikor elengedett, már ismét szakadni kezdett a hó. Mivel odabent hagytuk a kesztyűinket, így a csupasz kezemet nyújtottam ki magam elé.

Éreztem az apró hópelyheket, ahogy pehelykönnyű nyomással érnek a bőrömhöz. Elmosolyodtam. Nem tudom, hogy mi volt olyan vicces. A gondolat, hogy ide fent ragadtunk vagy az, hogy végig Chris-t kerültem mondván hogy egy gyilkos, egy bűnöző, erre most kiderül hogy egy gyilkos nevelt fel.

-          Fay... – kezdett bele Chris óvatosan, de én elhallgattattam.

-          Miért jöttél ide, ha tudtad, hogy az apám az, aki elől menekülsz és aki megölte a húgodat? – mielőtt válaszolhatott volna, gyorsan folytattam. – Nem. A jobb kérdés az, hogy miért nem lőtted le egyből vagy jöttél már a rendőrséggel?

-          Miattad. – szinte csak suttogta ezt az egy szót. – Tudtam, hogy mégis csak az apád, ezért nem vehetem el tőled ugyan olyan hidegvérrel, mint ahogy tőlem vették el a húgomat. Ráadásul a húgom haláláért a másik fél felelős. Ahhoz nem volt köze az apádnak.

-          Nem. – felnevettem, ezzel szinte megijesztve Chris-t. – Csak ezért a kis szépségért itt. – hirtelen lehúztam a több réteg ruhát a nyakamnál, hogy látni lehessen a vékony vágást.

Chris olyan bűnbánóan nézett rám, mint aznap éjszaka fürdőszobában. Mint akkor, most is közelebb lépett. Odahajolt, minek következtében a leheletet csikizni kezdte a fedetlen, vékony bőrömet. Egy lágy csókolt lehelt a hegre, majd a szemembe nézett. A szívem a torkomban dobogott egyrészt a csók miatt, másrészt amiatt, hogy alig egy araszról néz rám gyönyörű, sötét szemeivel.  

-          Ezt is megoldjuk. Túl leszünk rajta. – körbe fonta a derekamat és még közelebb húzott magához. Homlokát az enyémhez támasztotta.

-          Te is tudod, hogy mit kell tennetek. – jelentettem ki lehunyt szemekkel. – Fel kell őt adnotok.

-          Beszéltem Zack-el, és azt mondtam, hogy... – ismét elhallgattattam.

-          Az apámnak bűnhődnie kell Chris. Még ha az apám, akkor is embereket öl zsarol és... rabol el. – elhallgattam. – Csak azt nem értem, hogy miért nem kapott el téged rögtön, amikor megtudta, hogy ki vagy.

-          Gondolom nem akart gyanúba keveredni. – vonta meg Chris a vállát.

Mélyet sóhajtottam és még jobban hozzá simultam Chris-hez.

-          Miért nem szökünk el? Hagyjunk itt mindent. – néztem rá könyörögve, de neki egy szomorú mosoly jelent meg az arcán.

-          Nem mehetünk. Neked itt a családod, mármint az ártatlan része, a sulid, nekem meg a bátyám és... – elhallgatott miközben szélesebb lett a mosolya. – a suli.  

-          Mi? – hátrahőköltem. – Milyen suli?

-          Azt hitted hazudnék az apádnak, abban hogy miért késtem? – kérdezte nevetve a döbbent arcomat látván. – Tényleg egy egyetemi vizsga miatt késtem. Mivel végig kitűnő voltam az egyetem alatt is, ezért megengedték, hogy még ennyi idő kihagyás után is megírjak egy szintfelmérőt. Elértem a megfelelő pontszámot, így mostantól hivatalosan is ismét a Cambridge építészeti karán tanulok. – kacsintott rám.

-          De... azt hittem, hogy nem tanulhatsz, mert levadásznak... meg... – most ő volt az, aki elhallgattatott.

-          Most, hogy van bizonyítékom, ráadásul tudom, hogy ki a felelős, egy lépéssel az ellenség előtt járok. Ráadásul nehogy azt hidd, hogy csak csevegni mentem Kubába. Zack szerzett bizonyos kapcsolatokat a börtönben. Nem rég kibővült a csapat. Egy zsaruval, aki megunta, hogy a törvény határt szab neki, ezért csatlakozott hozzánk és a munkájának köszönhetően elég sok mindenről tudunk majd értesülni. Ezen kívül van egy elég ügyes hackerünk, akit már jó párszor lecsuktak sikkasztásért, cégek biztonsági rendszerének feltöréséért és az egyéb hobbijai miatt. Nincs semmi, amit ne tudta feltörni nekünk. Ezen kívül van egy boxolónk, akit eltiltottak a versenyektől, mert túlságosan... öhm... komolyan veszi a győzelmet. Így hát most helyzeti előnyben vagyunk. Az apád pedig nem mer lépni, amíg itt vagyunk. Nem kockáztatná, hogy lebukik a családja előtt.

-          Tehát most vagy te, a bátyád, az exed, egy zsaru, egy hacker és egy boxoló? – vontam fel a szemöldökömet. – Rettegj alvilág! – nevettem fel a helyzet képtelenségén.

Chris sértetten lebiggyesztette az ajkát, majd amikor látta, hogy ezt is figyelmen kívül hagyva még mindig nevetek, a derekam köré csúsztatta a kezét és közelebb rántott magához. Mint mindig, most is kihagyott a légzésem. Egy győzelemittas mosoly jelent meg az arcán. Utáltam, hogy így kihasználta azt, hogy milyen hatással van rám.

-          Most meg kell, hogy büntesselek drágaságom. – pajkosan csillogott a szeme, miközben egyre közelebb és közelebb hajolt hozzám.

Reflexszerűen lehunytam a szememet, de ahelyett, hogy megcsókolt volna, ahogy vártam, ledöntött a hóba. Rögtön kinyitottam a szememet de elkéstem. Már egy nagy adag hó landolt az arcomba. Kapkodva szedtem a levegőt, miközben Chris nevetését hallgattam.

-          Talán mást vártál? – incselkedett.

Akkor játszunk így! Chris nevetésének egy nagy adag hó vetett véget, amit most én nyomtam az ő képébe. Mielőtt még feleszmélhetett volna, gyorsan felpattantam és elkezdtem rohanni. a térdig érő hóban. Mondanom sem kell, hogy nem sokáig jutottam. Alig pár másodperc múlva Chris ismét megragadt a derekamat. Ismét becsuktam a szemet, felkészülve rá, hogy ledöntenek a lábamról vagy egy nagy adag havat kapok, ehelyett azonban Chris letámadta az ajkaimat. Szokás szerint gondolkodás nélkül beletúrtam a hajába és közelebb húztam magamhoz. Ő ugyan így tett átkulcsolva a derekamat, miközben szinte levegőt sem véve faltuk egymást. Nem sokkal később levegőhiány miatt elváltak az ajkaink. Mind a ketten ziháltunk. Szinte égett a testem a hideg ellenére is.

-          Szerintem jobb lenne, ha visszamennénk a házba, amíg még tudok uralkodni magamon. – mosolygott rám Chris sötéten csillogó szemeivel.

Bólintottam, majd összekulcsolva ujjainkat elindultunk a hóesésben.

Amikor visszaértünk szerencsére az apám még nem volt ott, anyám pedig már ismét lecsillapodott. A biztonság kedvéért azért, miután Chris felkapta a konyha asztalra kikészített mézeskalácsokat, felsiettünk a szobánkba. Az ágyon feküdtünk a sütit majszolva.

-          És hogy hívják a „Igazság-brigád” többi tagját? – szólaltam meg két harapás között. – Csak hogy tudjam, ha majd találkozok velük. – kacsintottam rá, mire egy hálás mosoly terült szét az arcán.

Tudtam, hogy valószínűleg félt attól, hogy hogyan reagálok majd a történtekre. Normális emberek kikészültek volna ha megtudják az apjukról, hogy az alvilág ura, én azonban nem akartam emiatt elveszíteni Chris-t. Még csak most kaptam vissza. Tudtam, hogy nem helyes, amit Charley-val teszek, vagy hogy vele vagyok annak ellenére, hogy egy gyilkos, de nem tudtam rá haragudni vagy megtagadni magamtól. Ő hozzám tartozik én pedig hozzá. Mint egy kártyalap két oldala. Különbözünk, de együtt teszünk ki egy egészet.

-          A boxolót, John Ray Owen-nek hívják, mi csak Bivalynak, a hackerünket Ian Gespar-nak, a beépített zsarunkat pedig Patric Werdict-nek. – olyan élénken mesélt róluk a következő húsz percben, mint valami kisfiú, aki új barátokat szerzett az óvodában. Egyszerűen zabálnivaló volt. Nem tudtam eldönteni, hogy ezt a Chris-t vagy a rossz fiús Chris-t szeretem-e jobban.

A sztorijait egy kopogás szakította félbe.

-          Igen? – kiáltottam, mivel lusta voltam felkelni az ágyról.

Jason nyitott be, olyan lassan, mintha attól tartana, hogy olyat lát, amit nem szeretne. Istenem, sohasem felejtik el a tegnap estét!

-          Kezdődik a karaokee délután. – mondta vigyorogva, egyrészt a megkönnyebbüléstől, hogy semmit sem zavart meg, másrészt mert ez volt a „Száműzöttek hétvégéjéből” a kedvenc programunk Jason-nel.

-          Hát akkor dalra fel! – vigyorodtam el, miközben magam után rántva Chris-t elindultunk le a nappaliba.

Szegény én, akkor még nem sejtettem, hogy mi vár rám.

27. fejezet

Üdv mindenkinek! : ) Elmondhatatlanul jól estek a komik, amik az előző részhez érkeztek ^-^ imádlak titeket! <3 Mint ígértem, a nap első (fogjuk rá) sugaraival együtt hozom az új részt ; ) Remélem tetszeni fog és remélem most sem fukarkodtok a szavakkal se a pozitív visszajelzésekkel : ) Jó olvasást! <3

27. fejezet

Arra ébredtem, hogy valaki a hajamat simogatja. Mikor kinyitottam a szememet Chris sötét, vidám szemeivel találtam szemben magamat. A mellkasán feküdtem, ő pedig a hajamat cirógatta.

-          Jó reggelt szépségem! – köszöntött és egy puszit adott a homlokomra.

Akaratlanul is elmosolyodtam.

-          Tudsz róla, hogy ez az első alkalom, hogy melletted ébredek? – kérdeztem miközben úgy éreztem hogy a boldogság szétfeszíti a mellkasomat. 

-          Remélem nem az utolsó. – kacsintotta, majd egy lágy csókot lehelt az ajkaimra. – Különben is, azt hittem a reggelinek jobban örülsz, mint a kócos fejemnek.

-          Ennyire látszik, hogy csak kihasznállak? – vigyorogtam, majd hirtelen felültem.

Charley! A neve olyan gyorsan tüntette el a jókedvemet, mint az éhes farkas a kismalac házát a mesében.

-          Mi az? – felült Chris mellém és aggódó pillantásával fürkészte az arcomat.

-          Megcsaltam Charley-t - suttogtam kétségbeesetten.

-          Nem is egyszer. – húzogatta Chris a szemöldökét majd egy lágy puszit lehet a csupasz vállamra, ahol az egyik harapása virított.

-          Ez nem vicces! – förmedtem rá.

-          Nem is. Inkább szomorú, hogy ilyen gyorsan találtál helyettem valaki mást. – sértődötten lebiggyesztette az ajkát. Olyan aranyosan nézett rám, hogy erős késztetést éreztem arra, hogy megvigasztaljam. Aztán eszembe jutott, hogy miért is került be Charley a képbe.

-          Bocsáss meg, hogy nem vártam haza könnyeim közt fuldokolva egy gyilkost. – ingerülten pillantottam rá, de ahelyett hogy elszégyellte volna magát láttam, hogy alig bírja visszatartani a mosolyát. – Most meg minek örülsz?

-          Imádom amikor ilyen vagy. – mostmár szabadon terült szét az arcán a féloldalas mosolya.

-          Milyen? – vontam fel a szemöldökömet.

-          Ilyen te. – vigyorgott, majd közelebb hajolt és egy lágy csókolt lehelt az ajkaimra.

A szívverésem száma a triplájára gyorsult egy szempillantás alatt, minek következtében ismét elveszítettem a kontrollt. Mielőtt még Chris elhúzódhatott volna, a tarkójánál fogva visszahúztam és hevesen megcsókoltam. Ő gondolkodás nélkül döntött le az ágyra és került fölém. A kezemmel végigsimítottam a hátán. Ujjhegyeim alatt megannyi heget éreztem. Amikor óvatosan végigfuttattam az egyiken az ujjamat Chris belesóhajtott a csókunkba.

-          Ellenállhatatlan vagy. – lihegte amikor elszakítva ajkait az enyéimtől, belenézett a szemembe.

-          Akkor ne állj le! – vigyorodtam el és ismét megcsókoltam.

Egy határozott kopogásra rezzentem össze. Csak most jutott eszembe, hogy a házban más is van rajtunk kívül.

-          Reggeli! – kiáltotta Jason ki sem nyitva az ajtót. Hál’ Istennek!

-          Megyünk! – kiáltottam vissza, majd betartva ígéretemet kimásztam Chris alól.

Mielőtt elindulhattam volna, hogy felkapjak valamit a takaró helyett, amivel elfedtem magamat, Chris megragadta a kezemet és visszarántott az ölébe.

-          Te mi a...? – kezdtem bele, de egy csókkal elhallgattatott.

-          Mint mondtam, ellenállhatatlan vagy. – mosolyogott én meg éreztem, hogy elvörösödök.  

-          Ha lehet, most azért kivételesen türtőztesd magadat! – figyelmeztettem, majd felálltam és végre nekiláttam a felöltözésnek.

-          Mondod te? – vigyorgott. – Nem tudom, hogy ki akart az imént majd’ felfalni. – kacsintott rám még mindig az ágyon ülve.

Válasz képpen kinyújtottam rá a nyelvemet, majd eltűntem a fürdőszobában. Vettem egy gyors zuhanyt, majd felkaptam az odakészített ruhákat. Épp a hajamat gumiztam fel, amikor kiléptem a fürdőből.

-          Már nem azért, de lett volna még meleg cuccom a te pulcsidon kívül is. – jelentettem ki szemrehányóan nézve Chris-re.

                                                

-          Hoppá, talán még sem néztem szét olyan figyelmesen. – egy huncut mosoly terült szét az arcán.

-          Kezd a szokásoddá válni, hogy vetkőztetsz, amikor nem vagyok magamnál. – vontam fel a szemöldökömet. – Tényleg! Nem is mondtad, hogy mi volt Kubában.

-          Ne haragudj! Lefoglalt, hogy vissza szerezzelek. – mosolyogva lépett oda hozzám és húzott magához. – Különben is, most menjünk reggelizni, mielőtt még azt hiszik, hogy azért késünk mert rosszalkodunk. – kacsintott rám, miután egy puszit nyomott a homlokomra. – Bááár, anyáddal már így sem lehet rosszabb a kapcsolatom... szóval... – lassan elkezdte kioldani a felsőm zsinórját.

Én azonban gyorsan megállítottam a kezét.

-          Nem, de az apám még mindig lelőhet. – egy gyors csókolt leheltem az ajkára, majd összekulcsolva az ujjainkat, az ajtó felé húztam.

Amikor kiléptünk beleütköztünk Thomas-ba.

-          Jó reggelt fiatalok! – vigyorgott ránk derűsen. – Mozgalmas éjszakánk volt, mi? – ránk kacsintott, majd elindult le az alsó szintre.

Megsemmisülten álltam Chris mellett, miközben úgy égett a képem, mint egy erdőtűz.

-          Ezt nem hiszem el! – fakadtam ki.

Chris azonban elnevette magát.

-          Hát akkor azt hiszem, akár maradhatunk is. A rosszalkodós rész már úgy sem lepné meg őket. – olyan jókedvűen állt mellettem, hogy kedvem támadt lelökni a lépcsőn a komolytalansága miatt.

-          Egyszer még kitekerem a nyakadat az biztos. – sóhajtottam, majd mély levegőket vettem, hogy lenyugodjak. – Kellett neked úgy letámadni. – mondtam mérgesen miközben hirtelen a vállába boxoltam.

-          Nyugi! – még mindig vigyorgott. - Inkább menjünk, mert éhen halok. – most ő volt az,  aki vonszolt engem.

Odalent nem tudtam figyelmen kívül hagyni azokat a pillantásokat, amiket kaptunk. Mintha hallottam volna a gondolataikat. Soha nem éreztem magamat ilyen kényelmetlenül, pedig a családom aztán tett róla, hogy legyenek szép emlékeim. Ha Chris nem állt volna ott mellettem és nem fogta volna a kezemet, tuti begolyóztam volna. Most azonban egy illemtudó mosollyal az arcomon ültem le az asztalhoz.

-          Volt még valaki, aki nem tudta kipihenni magát rendesen este? – Elisabeth sokatmondó pillantást vetett rám meg Chris-re. Te kis lotyó! Összeszűkült szemmel néztem rá, azonban Chris, akit annyira lefoglalt, hogy megkenjen magának egy pirítóst nem vette észre az enyhe célzást, így flegmán válaszolt.

-          Ami azt illeti, én nem. – vigyorgott rám, majd egy puszit nyomott az arcomra.

Anyámon kívül, akin láttam, hogy mindjárt Hulk-ká alakul, és rajtam kívül, mindenki felnevetett a „poénon”. Én csak lesütött szemekkel vettem magamnak egy pirítóst, miután gyilkos pillantást vetettem Chris-re. Szerencsére ez a téma ennyiben maradt, ezért viszonylag nyugisan telt el a reggeli többi része. Legalábbis egy kis része, ami azzal telt, hogy „anyu főztjét” dicsértük és a cudar időről beszéltünk. Apámon azonban láttam, hogy nagyon aggasztja valami.

-          Hallottátok, hogy annyi hó leesett, hogy a hókotró gépek csak holnap tudnak kiszabadítani minket innen? – kérdezte Jason.

-          Mi? Ezt honnan tudod? – anyám szimatot fogott. Fuss Jason! Menekülj, amíg még tudsz!

-          Őőő... – ez volt az a pillanat, amikor megbánta, hogy megszólalt. – hát, tudod elfelejtettem, hogy maradt nálam egy tablet. – vigyorgott ártatlanul, de ez sem segített rajta.

-          Kezdődik. – súgtam oda Chris-nek. Mielőtt még Chris visszakérdezhetett volna, anyám kitört, mint egy vulkán.

-          Micsoda?! Jason Lawrence, ezt mégis hogy képzelted?! Pontosan tisztában vagy a szabályokkal, erre mégis megszeged őket! Hová fajult a világ, hogy egyetlen hétvégét sem bírtok már ki elektronikus vacakok nélkül?! Mint anya próbállak titeket a helyes irányba terelni... – itt már olyan magas frekvencián mondta a magáét, hogy Charlotte nénikém és Elisabeth arrébb csúsztak mellőle. Én azonban tudtam, hogy ez még csak a kezdet, így megragadtam Chris kezét és mielőtt még anyám haragja minket is utolért volna (ami csak idők kérdése volt) kimentettem magunkat.

Chris egy pirítóst markolva lépkedett mögöttem.

-          Ne már! Látni akartam a végét! – mondta durcisan.

-          Hidd el, hogy nem szép látvány! – megborzongtam a tavalyi eset emlékére. Szegény Rebecca, Daniel unokahúga, azóta sem jött a családunk közelébe. Pedig szegény lánynál csak egy Ipod volt. Következtetésképpen, Jason-t valószínűleg a hátsó kertben fogjuk elásni. Szegény drága, bolond bátyám.

Mire felértünk a szobába, háromszor kellett lebeszélnek Chris-t arról, hogy visszamenjen még egy pirítósért.

-          Éhen fogok halni. – nyafogta elterülve az ágyon. Komolyan mondom, mint egy ötéves.

-          Nyugi, nem fogsz. Öltözz fel melegen! – adtam ki a parancsot, miközben oda dobtam neki a kabátját.

-          Hova megyünk? – vonta fel a szemöldökét.

-          Majd meglátod. – mosolyogtam rá titokzatosan.

Amikor kiléptünk a házból rögtön a csontomig hatolt a hideg, pedig vastag kabát, pulcsi, nadrág, sapka és kesztyű is volt rajtam. Chris észre vette a rakciómat, így magához húzott.

-          Tegnap majdnem halálra fagytál. Lehet, hogy nem a legjobb ötlet most sétálgatni idekint. – homlokát az enyémhez nyomta, így a meleg lehellete ostromolta az arcomat. Egyből kirázott a hideg, de most jó értelemben.

-          Nincs messze. Nem lesz bajom. – mosolyogtam rá, majd egy gyors csókot nyomtam az ajkaira, hogy megerősítsem a szavaimat. Ő válaszképpen csak elmosolyodott, majd még mindig átkarolva indultunk el.

Kicsit elszámítottam magamat, így majdnem másfél órát sétáltunk a hidegben. Most legalább nem fújt a szél és a hó sem esett. Egyszer Jason-nel besokalltunk, így megszöktünk a házból. Akkor találtuk meg ezt az útszéli is éttermet. A hely egy városka szélén volt, így mindig volt forgalma. A hatalmas kandallójának köszönhetően mindig nagyon meleg volt benne, és isteni volt a kaja is. Amint beléptünk, Chris elismerően mérte végig a helyet én pedig rögtön odaléptem a pulthoz. Mivel legutóbb tavaly voltam itt, így nem volt meglepő, hogy nem ismertem a pultos csajt. Magas volt, mély dekoltázzsal és tűzvörös hajjal. Sütött róla, hogy a kis városka szinte összes lakója végig ment már rajta legalább egyszer.

-          Mit adhatok? – vigyorgott Chris-re.

Chris odalépett hozzám és a derekamnál fogva közelebb húzott magához. Mondanom sem kell, hogy a csaj pillantásáról rögtön a legjobb barinőm Jordan ugrott be.

-          Mi kérünk? – nyomott egy puszit Chris az arcomra.

-          Én egy dupla csokis forrócsokit.

-          Én meg valami olyat, ami laktat. – vágta rá Chris.

-          Sült birkacomb? – láttam a csajon, hogy szemmel már legalább tízszer levetkőztette Chris-t. Szegény lány! Milyen kár, hogy Chris már foglalt. Kárörvendtem magamban.

-          Jó lesz. Köszönjük. – mondta Chris, majd elvezetett a kandallóhoz legközelebb eső szabad asztalhoz.

-          Milyen lovagias. – jelentettem ki vigyorogva, amikor Chris kihúzta nekem a széket.

-          Anyukám jól nevelt. – húzta ki magát büszkén.

-          Igen, azt tudom. – mosolyogtam rá. – Na, amíg a kaján-vörös kihozza nekünk a rendelést és ismét levetkőztet a szemével párszor, addig elmesélhetnéd, hogy mi volt Kubában.

-          Csak nem féltékeny vagy? – húzogatta a szemöldökét vigyorogva.

-          Pff... chh... dehogy! – vigyorogtam. – Egyébként miért kerülöd ennyire a „Kuba témát”? – most komolyan néztem rá.

Nem tudtam nem észre venni, hogy mennyire elkomorodott. Átnyúlt az asztalon és megfogta a kezemet. Ez még jobban megijesztett.

-          Kubában volt egy férfi, aki benne volt a bátyám elleni balhéban. Kiderült, hogy ketten is vadásznak ránk. Az egyik a pénze miatt, a másik azért, hogy ne tudhassa meg a másik, hogy az üzlet csak kamu volt. Egy szóval, a bátyám mint szemtanú vallhatna.

-          Ez nagyszerű! Akkor tudjátok ki a tettes és rács mögé lehet juttatni a szemeteket. – boldogan szorítottam meg a kezét, de aztán láttam az arcán a komolyságot és lehervadt a mosoly az arcomról. – Mi az?

-          A baj az, hogy a két fél... – itt elhallgatott, mert meglátott valamit a vállam fölött.

Gyorsan hátra fordultam és legnagyobb döbbenetemre megláttam az apámat. Ő meg mit keres itt?