23. fejezet

Üdv mindenkinek! : ) Habár súlyos visszaesést látok a 21. és 22. fejezet között a komik számát tekintve, azért bizakodva meghoztam nektek az új részt ; ) Írjatok véleményt és természetesen jó olvasást! <3

23.   fejezet

Már lassan két hét telt el azóta, hogy Chris felhívott volna, én pedig össze jöttem Charley-val. Úgy tűnt Chris végre eltűnt az életemből és habár néha kicsit aggódok, hogy mi lehet vele vagy néha elkalandoznak a gondolataim a múlton rágódva, az utóbbi időben Charley-nak köszönhetően ezeknek a kis visszaeséseknek is csökkent a száma.

A kávézóban éppen azt az asztalt töröltem le, ahol Chris ült, amikor a második találkozásunk alkalmával felbukkant. Elmosolyodtam azon, hogy akkor is emberölés miatt voltam rá kiakadva. Belegondoltam, hogy vajon ha felbukkanna, akkor is ugyan azt a beszélgetést fojtatnánk-e le. Nem. Valószínűleg most csak spontán hátat fordítanék neki és faképnél hagynám. Állapítottam meg magamban, közben pedig szépen lassan, mint olyan sokszor ezelőtt, ismét magába szippantott a nosztalgia.

-          Chris...úúú...Chris... the Baaad Boooy..... – Naomi úgy úszott be a képbe, mint egy lusta bárányfelhő, miközben elnyújtva a szavakat sejtelmes hangsúllyal próbált a „helyes útra terelni”.

Mióta megtudta, hogy szakítottam Chris-szel (ha egyáltalán lehet annak nevezni) és össze jöttem Charley-val, azóta már volt három dühkitörése, egy szembesítő showja (ne akarjátok tudni, milyen borzalmas volt!) és folyamatosan megpróbált különböző pillanatokban a „lelkiismeretem hangján” megszólítani. Ez a legutóbbi kántálás az akart lenni. A legidegesítőbb az volt, hogy ebben a témában még Mia is az ő pártján állt.

-          Hagyj már ezzel Naomi! – felnevettem a hülyeségén. – Ezt már megbeszéltük. Boldog vagyok Charley-val.

-          Aha... – morogta. – Én meg Chace Crowford szeretője vagyok. – nézett rám unott képpel. – Nem akarom kipukkasztani ezt az „én boldog vagyok a cuki zsaruval” léggömbödet, de ez nem boldogság. Ez tagadás! – kiáltott fel és a kávézóban mindenki ugrott egyet a hangja miatt.

-          Nem tudhatod mit érzek. – vetettem ellen és megpróbáltam elmenekülni előle az asztalok között.

-          De látom! – megállt velem szemben, elzárva az utamat. – Folyton elbambulsz és szétszórt vagy, mert folyton...

-          Ne folytasd! – emeltem fel az ujjamat.

-          Chris-re gondolsz! – hát igen Naomi-nak aztán senki se mondja meg, hogy mit ne csináljon vagy csináljon. Kikerültem és elindultam átöltözni. – Hiányzik neked! Miért nem vallod már be? – hisztérikus, drámai eséssel ült le az öltözőbe rakott padra. – Valld be! Ismerd be! Gyerünk! Hiányzik...hiányzik...hiányzik... Miért nem ismered már be végre?! – éreztem, ahogy elpattan egy idegszál a fejemben.

-          Mert nem így van oké?! – kiáltottam vissza felindultan. – Nem hiányzik! Gyűlölöm! Érted?! Gyűlölöm őt! – kiáltottam bele az öltöző csendjébe és biztos voltam benne, hogy nem csak a kint ülő vendégek, de még anyámék is hallották Trentó-ban. Most biztosan örül az a vérszívó anyám. Állapítottam meg keserűen.

-          Nem őt gyűlölöd, kislány. Gyűlölöd azt, hogy szereted. – nézett rám komoly arccal oroszlánsörénye alól Naomi.

-          Csak rám akarod kivetíteni valamelyik beteg szerelmi történetedet. – forgattam a szemeimet és átvettem a pólómat.

-          Akkor hadd kérdezzek valamit. – állt oda mellém filozófikus fejet vágva. – Miért nem feküdtél még le Charley-val? – alig egy arasznyira az arcomtól figyelte az arcom legapróbb rezdüléseit is.

Ahhoz azonban, hogy lássa a paradicsomszínű képemet, akár kilométerekre is állhatott volna, mert simán elmentem volna egy világító toronynak is.

-          Mert... – hebegtem. – Még nem volt meg a megfelelő pillanat. – gyorsan belebújtam a nadrágomba, miközben Naomi nevetését hallgattam. Egyre frusztráltabb lettem, ahogy a „na persze! Így is úgyis nekem van igazam.” nevetését hallgattam. – Tudod mit? – fordultam meg hirtelen. – Ma megteszem, csak hogy örülj! – kiáltottam az arcába.

Ő azonban szánalommal teljes kifejezéssel mért végig.

-          Pontosan. Nem azért teszed, hogy magadat tedd boldoggá, hanem csak hogy alátámaszd az eszemet képzelgéseidet.

-          Feladom! – kiáltottam, majd hátat fordítva neki, eltűntem az öltözőből.

Odakint nagy megkönnyebbülésemre megpillantottam Charley-t. Ugyan annál az asztalnál ült, amit nemrég töröltem le és aminél annak idején Chris ült. Folyamatosan Naomi szavai visszhangzottak a fejemben. A francba veled Naomi!! Mivel ehhez hasonló szép dolgokat kiabáltam magamban így egy elég rideg puszit sikerült Charley ajkaira nyomnom.

-          Valami baj van? – nézett rám az ártatlan kék szemeivel.

-          Nincs, csak menjünk innen. – megragadtam a kezét és mielőtt még ellenkezhetett volna, kirángattam a kávézóból.

-          Hé hé! – kiáltotta majd szembe fordított magával. Két tenyerébe fogta az arcomat és belefúrta szemeit az enyéimbe. Szint megbabonázott. Rögtön éreztem, ahogy lenyugszom. – Nyugalom, Fay. – elmosolyodott, amitől nekem is mosoly terült szét az arcomon. – Mi a baj? – suttogta alig pár centire az ajkaimtól.

Nem válaszoltam (mivel nem is tudtam volna mit), hanem hirtelen megcsókoltam csak hogy kitérjek a válaszadás elől. Ő pár pillanat múlva viszonozta a csókot. Körbe fonta a derekamat, majd közelebb húzott magához. Pont, mint Chris. A francba! Már megint ő!! Hirtelen kibontakoztam Charley öleléséből. Ő kérdőn nézett rám, de nem válaszoltam semmit, csak megfogtam a kezét és elindultam a kocsija felé.

Chris szemszöge:

Amikor megláttam Fay-t egy vadidegen pasival a kávézó előtt, úgy éreztem mintha gyomorszájon vágtak volna. Nem tudtam sem elfordulni, sem elmenni, mert teljesen megdermedtem. Csak figyeltem, ahogy Fay a csók után beszáll a pasi Mustang-jába és elhajtanak. Amikor azonban eltűntek a szemem elől eltűnt a mozdulatlanság is velük együtt, én pedig ökölbe szorítottam a kezemet. Úgy éreztem magamat, mint egy vulkán, ami bármelyik pillanatban kitörhet. Kellett pár perc és jó pár mély levegő vétel, hogy elnyugodjak. Amikor azonban végre sikerült, elindultam a kávézó felé. Gondoltam ha már itt vagyok beülök pár percre. Odabent szinte alig volt szabad asztal, így rögtön leültem az elsőhöz, amit találtam. Csak pár perccel később jöttem rá, hogy ez az az asztal amihez akkor ültem, amikor felkerestem Fay-t.

Mintha csak tegnap lett volna, hogy először találkoztunk. Emlékszem, hogy annyira megfogott, hogy képtelen voltam szabadulni az emlékétől. Napokig őrlődtem, majd elszántam magamat és eljöttem a kávézóba, hogy ismét lássam. Azonban mikor azt hittem, hogy leül hozzám és elbeszélgetünk, nekem esett. Mindig is ilyen hatással volt rám. Mint derült égből a villámcsapás. Hülyeség volt, de akaratlanul is arra vártam, hogy mikor bukkan fel, hogy megkérdezze, mit kérek. 

-          Mit hozhatok? – a sörény-hajú, sötét bőrű csaj állt előttem. A francba, mi is a neve? – Uramisten! – kiáltotta el magát és egyből leült velem szembe. – Te vagy az Chris?

-          Nem, csak egy másik jóképű, ellenállhatatlan barom, aki elszúrta. – mosolyt erőltettem az arcomra.

-          Fay alig pár perce ment el.

-          Tudom. Láttam. – morogtam.

-          Charley-val volt? – ez a csaj nem is volt olyan ostoba, mint hittem. Sőt meglepett, hogy milyen gyorsan levágta a szitut.

-          Ki az a Charley? – kapva kaptam az alkalmon, hogy több mindent megtudjak a rejtélyes pasiról.

-          Egy zsaru. – ezen akaratlanul is felnevettem. – A csajokkal egy kicsit felöntöttünk a garatra nem olyan rég és ránk hívták a zsarukat, miközben Fay egy kocsi tetején táncolt. Vagyis táncolt volna, ha nem szakad be alatta a cabrió ponyvája. – még a csaj is elnevette magát az emléken.

-          Azt mondtam neki, hogy ne bulizzon. – nem tudtam leplezni a felháborodásomat, de meg sem adva a lehetőséget az ellenkezésre a bozontos hajú lánynak, folytattam. – És mikor jöttek össze? Mennyire komoly? – tudtam mennyire látszik rajtam a féltékenység, de még a büszkeségemet is félre tettem, habár ezen nem sokat segített annak a lánynak az önelégült vigyora.

-          Kb. két hete jöttek össze, de semmi komoly. Tagadja, de tudom, hogy csak téged akar elfelejteni. – kacsintott rám, én pedig legszívesebben megöleltem volna ezért a mondatáért.

-          Miből gondolod? – biztosra kellett mennem, hiszen kezdett kirajzolódni a tervem a fejemben.

-          Folyton elbambul, ráadásul közel sem nevet annyit, mint melletted. És mivel nő vagyok, ezért én látom az egyéb apró jeleket is. – olyan komoly képet vágott, hogy nekem ennyi okfejtés elég is volt.

-          Köszönöm. – vigyorodtam el szélesen és nem tudtam nem észre venni, a kéjsóvár pillantását. Nem fér a fejembe, hogy Fay, hogy barátkozhat egy ilyen kétes erkölcsű lánnyal. Azonban tényleg van benne valami elragadó. – Jó tudni, hogy van aki a rossz fiú pártján áll a jóéval szemben. – felálltam az asztaltól.

-          Mit fogsz csinálni? – nézett rám kíváncsian a csaj.

-          Vissza szerzem azt, ami az enyém. – láttam rajta, hogy pontosan erre a válaszra számított.

-          Ne baltázd el megint! És Chris... – megálltam és visszafordultam. – Ha meg mered bántani, én magam foglak megölni. – mosolygott rám kedvesen, habár tudtam, hogy komolyan gondolja, amit mond.  Egy bólintással nyugtáztam a figyelmeztetést, majd eltűntem, hogy előkészítsem a tervemet.

Fay szemszöge:

Charley-val ismét az ajtóban álltunk (mint már olyan sokszor azelőtt). Tudom milyen elszántan fogadkoztam Naomi-nak, de egyszerűen képtelen voltam behívni Charley-t a házba. Azonban karomat körbe fontam a nyakán és egy lágy csókot leheltem az ajkára.

-          Tudod már meséltem neked a hétvégéről... – kezdtem bele.

-          A Száműzöttek Hétvégéjére gondolsz? – vonta fel a szemöldökét Charley, amikor bólintottam azonnal lesütötte a szemeit. – Sajnálom, de muszáj dolgoznom a hétvégén. Valami drogdílert üldözünk és a főnök minden emberét be akarja vetni, hogy elkapjuk azt a szemetet.

-          Rendben. – kicsit csalódottabban csengett a hangom, mint szerettem volna.

-          Fay. – felemelte a fejemet az államnál fogva és rabul ejtett gyönyörű szemeivel. Imádtam a szemeit. Mindig megnyugtatott. Olyan volt, mintha a puszta pillantásával tudná szabályozni az érzéseimet. – Amint visszajössz, annyit leszünk együtt, amennyit csak szeretnél. – hogy a nyugtatása még hatásosabb legyen még meg is csókolt.

Beletúrtam a sötét hajába, majd kelletlenül elválasztottam az ajkaimat az övéitől.

-          Jó utat! – még egy utolsó puszit kaptam a homlokomra, majd elment.