26. fejezet

Hejhó olvasók! ^-^ Ismét a köszönet nyilvánítással indítanék! : ) Ha a komijaitokat olvasom mindig mosoly ül ki az arcomra : ) <3 Éppen ezért remélem, hogy most sem okozok csalódást és most is megosztjátok velem a gondolataitokat ; ) Jó olvasást! <3

26.   fejezet

Chris szemszöge:

Miután felmentem, hogy beszéljek Fay-jel, láttam hogy elment. Lementem, hogy szóljak a többieknek, de úgy gondolták csak sétálni ment, hogy jobban legyen. Akkor úgy gondoltam lehet hogy tényleg szüksége van egy kis magányra. Most azonban, három órával azután, hogy elment, kezdtem komolyan aggódni miatta. De nem csak én, hanem a többiek is. Miután megszavaztuk, hogy mi fiúk induljunk el megkeresni még sötétedés előtt, neki láttunk felöltözni és összeszedni pár olyan eszközt, ami még a hasznunkra lehet majd. Már képtelen voltam egy helyben maradni, mire végre a többiek is elkészültek és elindultunk. Odakint ismét rákezdett a hóesés. Erős szél fújt és már alacsonyan járt a nap is. Mindannyian tudtuk, hogy pár óra múlva vaksötét lesz, így eldöntöttük, hogy különválunk. Fay anyja megengedte, hogy a keresés ideje alatt visszakapjuk a mobiljainkat, hogy végig tudjuk majd tartani a kapcsolatot.

Már legalább egy óra eltelt azóta, hogy külön váltunk, de még senki sem hívott, hogy megtalálták volna Fay-t. A lábaim, a karom és az arcom már teljesen átfagyott. Pedig még a töredékét sem töltöttem kint annak az időnek, amennyit Fay. El sem tudtam képzelni... sőt nem is akartam, hogy vajon milyen állapotban lehet most. Nem engedtem semmilyen negatív gondolatot a fejembe. Helyette inkább azokra a szavakra koncentráltam, amiket Fay mondott a játék alatt. Először tetszett, hogy mennyire kedvel, de amikor láttam a fájdalmat és a szomorúságot a szemeiben, azt kívántam bárcsak tényleg gyűlölne. Inkább utáljon, mint hogy miattam szenvedjen. Nem akartam neki fájdalmat okozni, most mégis miattam fagyoskodott kint a viharban. Ha nem lettem volna önző és gyáva, akkor elmondtam volna neki az igazat. De attól féltem, hogy megutálna és ellökne magától. Most már azt kívántam bárcsak így történt volna. Akárhányszor döntöttem el magamban, hogy jobb neki nélkülem az önzőségem felülkerekedett rajtam és képtelen voltam elengedni. Szükségem volt rá. Ő jelentette nekem a reményt és a meleget ebben a rideg és kegyetlen világban. Sokszor mondták, hogy rossz ember vagyok, de ennél kegyetlenebb dolgot mégsem tettem soha. Most először éreztem magamat én is rossznak, kegyetlennek, egy bűnözőnek és velejéig romlottnak.

A gondolataimból egy előttem felbukkanó kis sziklaszírt rántott vissza. Közel s távol ez tűnt az egyetlen menedéknek, ezért futva közeledtem felé. Amikor két szikla közötti repedésben megláttam Fay-t kuporogni, akkora kő zuhant le a szívemről, hogy azt hittem menten megáll a megkönnyebbüléstől. Odaguggoltam mellé és közben betárcsáztam Hugh számát.

-          Megtaláltad? – hallatszott a hangján, hogy mennyire meg van ijedve.

-          Meg. Vissza viszem a házba. – kinyomtam, mert Fay megmozdult.

-          Chris? – vacogta. Látszott rajta, hogy alig van eszméleténél.

-          Itt vagyok. Haza viszlek. – felkaroltam és olyan szorosan tartottam, hogy attól féltem összeroppantom. Ő azonban erőtlenül átkarolta a nyakamat és jéghideg arcát az arcomhoz szorította.

-          Ne hagyj el! Maradj velem! – megdöbbentem amikor rájöttem, hogy sír. A könnyei meleg folyókként folytak végig az arcomon.

-          Soha sem hagylak el! – még ha belőle csak a fagyhalál közeli állapota beszélt is, én komolyan gondoltam a szavaimat.

Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig meneteltem a térdig érő hóban, de már besötétedett és alig éreztem a lábaimat, amikor megláttam az ablakba kirakott lámpa fényét a távolból. Egy örökkévalósággal később végre beléptem a házba. A meleg fájdalmasan szúrta az arcomat. Már mindenki visszaért, így mindenki egyszerre akart megrohamozni minket. Én azonban figyelmen kívül hagyva a kérdéseket, egyenesen elindultam még mindig Fay-t karolva az emeletre.

-          F-forró f-fürdő k-kell n-neki. V-valaki f-főzzön te-teát, éss sz-szedje-t-tek ö-össze mi-minél t-több ta-takarót. – adtam ki az utasításokat vacogva, miközben szedtem a lépcsőfokokat.

Amikor felértem egyenesen a fürdőbe vittem. Leültettem a földre és a kádnak támasztottam. Megnyitottam a csapot, majd hozzá láttam Fay vetkőztetéséhez. A kezeim úgy elgémberedtek a hideg miatt, hogy alig bírtam kicipzározni a több réteg ruhát. Fay-t is folyamatosan rázta  a hideg, ráadásul a szája, lehunyt szemei és ujjai ijesztően kékek voltak. A feje folyton előre bukott, tehát vállammal kitámasztva próbáltam meg folytatni a műveletet. Mire megtelt a kád már minden ruhájától megszabadítottam. Nem tudtam milyen lett a víz hőmérséklete mert nem éreztem semmit a kezeimmel. Azonban a felszálló gőz nekem éppen elég volt, így óvatosan bele eresztettem Fay törékeny, átfagyott testét a vízbe és hagytam hogy nyakig elmerüljön benne.  Már legalább tíz perce feküdt a vízben, mire végre elkezdett visszatérni a szín az arcába. Kezemet bele lógattam a vízbe, hogy nagyjából felmelegedjen, azonban legnagyobb döbbenetemre, egyszer csak Fay megszorította a víz alatt. Amikor ijedten felnéztem a fáradt, hálálkodó tekintetével találtam szemben magamat és egy halvány mosollyal. Olyan gyönyörű volt, mint egy ártatlan kis angyal. Visszaszorítottam a kezét és én is elmosolyodtam halványan. Ő pár pillanat múlva ismét lecsukta a szemeit. Mikor már végre én is megszabadultam az átfagyott kabátomtól és nadrágomtól, Fay testébe pedig láthatóan visszatért az élet, kiszedtem a kádból. Ráadtam az egyik vastag pulcsimat (azokon kívül, amik vele együtt átfagytak, nem nagyon voltak meleg ruhái), majd befektettem az ágyba és betakartam. Mielőtt még elmentem volna én is lefürödni, kihasználva hogy valószínűleg most utoljára lesz ilyen nyugodt mellettem, egy puszit nyomtam a homlokára.

Fay szemszöge:

Amikor kinyitottam a szememet Chris-t pillantottam meg, ahogy egy fotelben ülve aludt. Nem értettem, hogy hogyan kerültem vissza a házba. Az utolsó dolog amire emlékeztem az volt, hogy bemenekülök a hideg elől egy hasadékba. Még éjszaka volt, mert a kandallóban ropogó tűzön kívül egyáltalán nem volt semmi fényforrás. Óvatosan felkeltem és a fürdőbe lopakodtam. Ijedten  pillantottam meg a ruháimat a fürdőszoba padlóján. Csak akkor jöttem rá, hogy egy férfi pulcsi van rajtam és egy másik bugyi. Amikor megszagoltam a pulcsit az is világossá vált, hogy Chris pulcsijában vagyok. Ingerülten indultam el ki a fürdőből hogy számon kérjem Chris-szen a történteket, amikor azonban kiléptem beleütköztem a hevességem célpontjába.

-          Te... – kezdtem bele, de Chris belém fojtotta a szót egy öleléssel.

Olyan szorosan és kétségbeesetten ölelt, hogy azt hittem sohasem enged el. Elakadt a szavam és megszűnt dobogni a szívem is egy pillanatra.

-          Örülök, hogy jól vagy. – mondta vidáman csillogó szemekkel, amikor végre elengedett.

-          Mit keres rajtam a pulcsid? – bukott ki belőlem, mikor végre meg tudtam szólalni.

-          Ez melegebb, mint a ruháid többsége. – az arca veszélyesen közel volt az enyhémhez.

-          És miért van rajtam másik fehérnemű? – a hangom kezdett fenyegető lenni, de Chris még mindig jókedvűen állt előttem.

-          Mert miután megfürdettelek, nem ak... – reflexszerűen lendült a kezem, de Chris megfogta a levegőben és még szélesebben kezdett el vigyorogni. – Mondtam már hogy imádom amikor mérges vagy? - még ebben a gyér fényben is tisztán láttam Chris szemeiben a vágyat.

Kirántottam a kezéből a karomat és hátráltam egy lépést.

-          Már mondtam, hogy ne nézz így rám! – figyelmeztettem ismét, de ő közelebb lépett, mit sem változtatva az engem szinte felfaló pillantásán. Akármennyire is akartam tagadni a gyomrom görcsben állt a szívem pedig úgy kalapált, mintha elfelejtette volna, hogy hogyan verjen.

-          Miért tagadod Fay? – hangja szinte suttogás volt, ahogy egyre közeledett felém.

-          Nem tagadok semmit. – a hangom egyre megbízhatatlanabb lett. – Nekem van valakim. – böktem ki ijedten, mikor nekimentem a falnak, ezzel beszorulva Chris és a fal közé.

-          Ühüm... – dönnyögte miközben kezeimet a falhoz szorította és homlokát az enyémhez érintette. Ajkai veszélyesen közel jöttek az enyéimhez, de az utolsó pillanatban kiszabadultam és a szoba másik végébe menekültem.

-          Hagyj békén Chris! Van valakim. Szeretem Charley-t. – mondtam, és reménykedtem benne, hogy hitelesebben hangzik, mint amennyire gondoltam.

Chris, mint aki meg sem hallotta ismét közeledni kezdett.

-          Te engem szeretsz Fay. Te hozzám tartozol. – a szavai vasmarokként szorultak a szívemre. Ahogy kimondta őket tudtam, hogy igaza van és ez megijesztett.

-          Nem. – hazudtam. – Tévedsz. Én Charley-t...

-          Ugyan azt érzed, amikor rád néz? – visszautalt a szavaimra ettől pedig azonnal elvörösödtem.

-          Igen. – vágtam rá egyből a hazugságot.

-          Ugyan azt, amikor kimondja a nevedet? – már veszélyesen közel volt.

-          Igen. – ez már szánalmasan erőtlenre sikeredett és a Chris arcán megjelenő mosoly bizonyította, hogy mennyire.

-          Ugyan azt érzed, ha megérint? – duruzsolta, mikor már ismét csak egy arasz választott el minket.

Kezei a combom külső felére tévedtek, majd feljebb csúsztatta a derekamra. Minden érintése egy-egy tüzes perzseléssel ér fel a bőrömön. Mivel feltolta a pulcsit így a bőre közvetlenül ért az enyémhez, miközben közelebb húzott magához. Már mondtam volna az újabb hazugságot, de a szavak cserben hagytak, ahogy a légzésem is. Megkövülten néztem a sötét, vágytól csillogó szemeibe. A libabőr végigfutott rajtam és nem akart megszűnni. Homlokát az enyémhez nyomta közben pedig nekitolt az ajtónak. Ajkai pár milliméterre az enyémtől megálltak. Vártak. Az engedélyemre, miközben meleg lehelete ostromolta az ajkaimat. Mire észbe kaptam ajkaimat az övéire tapasztottam. Olyan hevesen csókolt vissza, hogy nem állhattam meg válasz nélkül. Én is legalább akkora hévvel reagáltam, miközben felhúztam a pólóját. Amikor levegőhiány miatt el kellett válnunk, lehúztam róla a pólót és a földre dobtam. Ő ugyan ezt tette a pulcsival, ami rajtam volt, majd ismét az ajkaimra tapadt. Csupasz mellkasához simultam miközben hajába túrva csókoltam egyre türelmetlenebbül. Felnyögtem, amikor combom alá nyúlva felkapott és erősen az falhoz szorított. Lábamat összekulcsoltam a derekán és körmeimet a hátába vájtam, minek következtében ő is belenyögött a csókba. Elszakadt a számtól és a nyakamra tapasztotta puha, édes ajkait. Az alsó ajkamba haraptam, mikor elkezdte szívni a lágy bőrt a nyakamon. Mikor végzett, ismét az ajkaimra tapadt. Olyan hevesen csókolt, hogy alig kaptam levegőt. Jelezve azt, hogy elég az előjátékból, óvatosan beleharaptam az alsó ajkába és hajába túrva még közelebb húztam magamhoz. Csupasz mellkasaink így teljesen összepréselődtek. Chris vette a célzást. Megfordult és az ágyra fektetett. Rám nehezedett én pedig levegőért kapkodva viseltem az apró csókokat, amiket a nyakamra hintett. Nem gondolkoztam. Nem is akartam. Átadtam neki mindenemet és gondolkodás nélkül saját magamat is. Miközben csókolt tudtam... Tudtam, hogy nem lehetek senki másé, csakis Christopher Harton-é.