27. fejezet

Üdv mindenkinek! : ) Elmondhatatlanul jól estek a komik, amik az előző részhez érkeztek ^-^ imádlak titeket! <3 Mint ígértem, a nap első (fogjuk rá) sugaraival együtt hozom az új részt ; ) Remélem tetszeni fog és remélem most sem fukarkodtok a szavakkal se a pozitív visszajelzésekkel : ) Jó olvasást! <3

27. fejezet

Arra ébredtem, hogy valaki a hajamat simogatja. Mikor kinyitottam a szememet Chris sötét, vidám szemeivel találtam szemben magamat. A mellkasán feküdtem, ő pedig a hajamat cirógatta.

-          Jó reggelt szépségem! – köszöntött és egy puszit adott a homlokomra.

Akaratlanul is elmosolyodtam.

-          Tudsz róla, hogy ez az első alkalom, hogy melletted ébredek? – kérdeztem miközben úgy éreztem hogy a boldogság szétfeszíti a mellkasomat. 

-          Remélem nem az utolsó. – kacsintotta, majd egy lágy csókot lehelt az ajkaimra. – Különben is, azt hittem a reggelinek jobban örülsz, mint a kócos fejemnek.

-          Ennyire látszik, hogy csak kihasznállak? – vigyorogtam, majd hirtelen felültem.

Charley! A neve olyan gyorsan tüntette el a jókedvemet, mint az éhes farkas a kismalac házát a mesében.

-          Mi az? – felült Chris mellém és aggódó pillantásával fürkészte az arcomat.

-          Megcsaltam Charley-t - suttogtam kétségbeesetten.

-          Nem is egyszer. – húzogatta Chris a szemöldökét majd egy lágy puszit lehet a csupasz vállamra, ahol az egyik harapása virított.

-          Ez nem vicces! – förmedtem rá.

-          Nem is. Inkább szomorú, hogy ilyen gyorsan találtál helyettem valaki mást. – sértődötten lebiggyesztette az ajkát. Olyan aranyosan nézett rám, hogy erős késztetést éreztem arra, hogy megvigasztaljam. Aztán eszembe jutott, hogy miért is került be Charley a képbe.

-          Bocsáss meg, hogy nem vártam haza könnyeim közt fuldokolva egy gyilkost. – ingerülten pillantottam rá, de ahelyett hogy elszégyellte volna magát láttam, hogy alig bírja visszatartani a mosolyát. – Most meg minek örülsz?

-          Imádom amikor ilyen vagy. – mostmár szabadon terült szét az arcán a féloldalas mosolya.

-          Milyen? – vontam fel a szemöldökömet.

-          Ilyen te. – vigyorgott, majd közelebb hajolt és egy lágy csókolt lehelt az ajkaimra.

A szívverésem száma a triplájára gyorsult egy szempillantás alatt, minek következtében ismét elveszítettem a kontrollt. Mielőtt még Chris elhúzódhatott volna, a tarkójánál fogva visszahúztam és hevesen megcsókoltam. Ő gondolkodás nélkül döntött le az ágyra és került fölém. A kezemmel végigsimítottam a hátán. Ujjhegyeim alatt megannyi heget éreztem. Amikor óvatosan végigfuttattam az egyiken az ujjamat Chris belesóhajtott a csókunkba.

-          Ellenállhatatlan vagy. – lihegte amikor elszakítva ajkait az enyéimtől, belenézett a szemembe.

-          Akkor ne állj le! – vigyorodtam el és ismét megcsókoltam.

Egy határozott kopogásra rezzentem össze. Csak most jutott eszembe, hogy a házban más is van rajtunk kívül.

-          Reggeli! – kiáltotta Jason ki sem nyitva az ajtót. Hál’ Istennek!

-          Megyünk! – kiáltottam vissza, majd betartva ígéretemet kimásztam Chris alól.

Mielőtt elindulhattam volna, hogy felkapjak valamit a takaró helyett, amivel elfedtem magamat, Chris megragadta a kezemet és visszarántott az ölébe.

-          Te mi a...? – kezdtem bele, de egy csókkal elhallgattatott.

-          Mint mondtam, ellenállhatatlan vagy. – mosolyogott én meg éreztem, hogy elvörösödök.  

-          Ha lehet, most azért kivételesen türtőztesd magadat! – figyelmeztettem, majd felálltam és végre nekiláttam a felöltözésnek.

-          Mondod te? – vigyorgott. – Nem tudom, hogy ki akart az imént majd’ felfalni. – kacsintott rám még mindig az ágyon ülve.

Válasz képpen kinyújtottam rá a nyelvemet, majd eltűntem a fürdőszobában. Vettem egy gyors zuhanyt, majd felkaptam az odakészített ruhákat. Épp a hajamat gumiztam fel, amikor kiléptem a fürdőből.

-          Már nem azért, de lett volna még meleg cuccom a te pulcsidon kívül is. – jelentettem ki szemrehányóan nézve Chris-re.

                                                

-          Hoppá, talán még sem néztem szét olyan figyelmesen. – egy huncut mosoly terült szét az arcán.

-          Kezd a szokásoddá válni, hogy vetkőztetsz, amikor nem vagyok magamnál. – vontam fel a szemöldökömet. – Tényleg! Nem is mondtad, hogy mi volt Kubában.

-          Ne haragudj! Lefoglalt, hogy vissza szerezzelek. – mosolyogva lépett oda hozzám és húzott magához. – Különben is, most menjünk reggelizni, mielőtt még azt hiszik, hogy azért késünk mert rosszalkodunk. – kacsintott rám, miután egy puszit nyomott a homlokomra. – Bááár, anyáddal már így sem lehet rosszabb a kapcsolatom... szóval... – lassan elkezdte kioldani a felsőm zsinórját.

Én azonban gyorsan megállítottam a kezét.

-          Nem, de az apám még mindig lelőhet. – egy gyors csókolt leheltem az ajkára, majd összekulcsolva az ujjainkat, az ajtó felé húztam.

Amikor kiléptünk beleütköztünk Thomas-ba.

-          Jó reggelt fiatalok! – vigyorgott ránk derűsen. – Mozgalmas éjszakánk volt, mi? – ránk kacsintott, majd elindult le az alsó szintre.

Megsemmisülten álltam Chris mellett, miközben úgy égett a képem, mint egy erdőtűz.

-          Ezt nem hiszem el! – fakadtam ki.

Chris azonban elnevette magát.

-          Hát akkor azt hiszem, akár maradhatunk is. A rosszalkodós rész már úgy sem lepné meg őket. – olyan jókedvűen állt mellettem, hogy kedvem támadt lelökni a lépcsőn a komolytalansága miatt.

-          Egyszer még kitekerem a nyakadat az biztos. – sóhajtottam, majd mély levegőket vettem, hogy lenyugodjak. – Kellett neked úgy letámadni. – mondtam mérgesen miközben hirtelen a vállába boxoltam.

-          Nyugi! – még mindig vigyorgott. - Inkább menjünk, mert éhen halok. – most ő volt az,  aki vonszolt engem.

Odalent nem tudtam figyelmen kívül hagyni azokat a pillantásokat, amiket kaptunk. Mintha hallottam volna a gondolataikat. Soha nem éreztem magamat ilyen kényelmetlenül, pedig a családom aztán tett róla, hogy legyenek szép emlékeim. Ha Chris nem állt volna ott mellettem és nem fogta volna a kezemet, tuti begolyóztam volna. Most azonban egy illemtudó mosollyal az arcomon ültem le az asztalhoz.

-          Volt még valaki, aki nem tudta kipihenni magát rendesen este? – Elisabeth sokatmondó pillantást vetett rám meg Chris-re. Te kis lotyó! Összeszűkült szemmel néztem rá, azonban Chris, akit annyira lefoglalt, hogy megkenjen magának egy pirítóst nem vette észre az enyhe célzást, így flegmán válaszolt.

-          Ami azt illeti, én nem. – vigyorgott rám, majd egy puszit nyomott az arcomra.

Anyámon kívül, akin láttam, hogy mindjárt Hulk-ká alakul, és rajtam kívül, mindenki felnevetett a „poénon”. Én csak lesütött szemekkel vettem magamnak egy pirítóst, miután gyilkos pillantást vetettem Chris-re. Szerencsére ez a téma ennyiben maradt, ezért viszonylag nyugisan telt el a reggeli többi része. Legalábbis egy kis része, ami azzal telt, hogy „anyu főztjét” dicsértük és a cudar időről beszéltünk. Apámon azonban láttam, hogy nagyon aggasztja valami.

-          Hallottátok, hogy annyi hó leesett, hogy a hókotró gépek csak holnap tudnak kiszabadítani minket innen? – kérdezte Jason.

-          Mi? Ezt honnan tudod? – anyám szimatot fogott. Fuss Jason! Menekülj, amíg még tudsz!

-          Őőő... – ez volt az a pillanat, amikor megbánta, hogy megszólalt. – hát, tudod elfelejtettem, hogy maradt nálam egy tablet. – vigyorgott ártatlanul, de ez sem segített rajta.

-          Kezdődik. – súgtam oda Chris-nek. Mielőtt még Chris visszakérdezhetett volna, anyám kitört, mint egy vulkán.

-          Micsoda?! Jason Lawrence, ezt mégis hogy képzelted?! Pontosan tisztában vagy a szabályokkal, erre mégis megszeged őket! Hová fajult a világ, hogy egyetlen hétvégét sem bírtok már ki elektronikus vacakok nélkül?! Mint anya próbállak titeket a helyes irányba terelni... – itt már olyan magas frekvencián mondta a magáét, hogy Charlotte nénikém és Elisabeth arrébb csúsztak mellőle. Én azonban tudtam, hogy ez még csak a kezdet, így megragadtam Chris kezét és mielőtt még anyám haragja minket is utolért volna (ami csak idők kérdése volt) kimentettem magunkat.

Chris egy pirítóst markolva lépkedett mögöttem.

-          Ne már! Látni akartam a végét! – mondta durcisan.

-          Hidd el, hogy nem szép látvány! – megborzongtam a tavalyi eset emlékére. Szegény Rebecca, Daniel unokahúga, azóta sem jött a családunk közelébe. Pedig szegény lánynál csak egy Ipod volt. Következtetésképpen, Jason-t valószínűleg a hátsó kertben fogjuk elásni. Szegény drága, bolond bátyám.

Mire felértünk a szobába, háromszor kellett lebeszélnek Chris-t arról, hogy visszamenjen még egy pirítósért.

-          Éhen fogok halni. – nyafogta elterülve az ágyon. Komolyan mondom, mint egy ötéves.

-          Nyugi, nem fogsz. Öltözz fel melegen! – adtam ki a parancsot, miközben oda dobtam neki a kabátját.

-          Hova megyünk? – vonta fel a szemöldökét.

-          Majd meglátod. – mosolyogtam rá titokzatosan.

Amikor kiléptünk a házból rögtön a csontomig hatolt a hideg, pedig vastag kabát, pulcsi, nadrág, sapka és kesztyű is volt rajtam. Chris észre vette a rakciómat, így magához húzott.

-          Tegnap majdnem halálra fagytál. Lehet, hogy nem a legjobb ötlet most sétálgatni idekint. – homlokát az enyémhez nyomta, így a meleg lehellete ostromolta az arcomat. Egyből kirázott a hideg, de most jó értelemben.

-          Nincs messze. Nem lesz bajom. – mosolyogtam rá, majd egy gyors csókot nyomtam az ajkaira, hogy megerősítsem a szavaimat. Ő válaszképpen csak elmosolyodott, majd még mindig átkarolva indultunk el.

Kicsit elszámítottam magamat, így majdnem másfél órát sétáltunk a hidegben. Most legalább nem fújt a szél és a hó sem esett. Egyszer Jason-nel besokalltunk, így megszöktünk a házból. Akkor találtuk meg ezt az útszéli is éttermet. A hely egy városka szélén volt, így mindig volt forgalma. A hatalmas kandallójának köszönhetően mindig nagyon meleg volt benne, és isteni volt a kaja is. Amint beléptünk, Chris elismerően mérte végig a helyet én pedig rögtön odaléptem a pulthoz. Mivel legutóbb tavaly voltam itt, így nem volt meglepő, hogy nem ismertem a pultos csajt. Magas volt, mély dekoltázzsal és tűzvörös hajjal. Sütött róla, hogy a kis városka szinte összes lakója végig ment már rajta legalább egyszer.

-          Mit adhatok? – vigyorgott Chris-re.

Chris odalépett hozzám és a derekamnál fogva közelebb húzott magához. Mondanom sem kell, hogy a csaj pillantásáról rögtön a legjobb barinőm Jordan ugrott be.

-          Mi kérünk? – nyomott egy puszit Chris az arcomra.

-          Én egy dupla csokis forrócsokit.

-          Én meg valami olyat, ami laktat. – vágta rá Chris.

-          Sült birkacomb? – láttam a csajon, hogy szemmel már legalább tízszer levetkőztette Chris-t. Szegény lány! Milyen kár, hogy Chris már foglalt. Kárörvendtem magamban.

-          Jó lesz. Köszönjük. – mondta Chris, majd elvezetett a kandallóhoz legközelebb eső szabad asztalhoz.

-          Milyen lovagias. – jelentettem ki vigyorogva, amikor Chris kihúzta nekem a széket.

-          Anyukám jól nevelt. – húzta ki magát büszkén.

-          Igen, azt tudom. – mosolyogtam rá. – Na, amíg a kaján-vörös kihozza nekünk a rendelést és ismét levetkőztet a szemével párszor, addig elmesélhetnéd, hogy mi volt Kubában.

-          Csak nem féltékeny vagy? – húzogatta a szemöldökét vigyorogva.

-          Pff... chh... dehogy! – vigyorogtam. – Egyébként miért kerülöd ennyire a „Kuba témát”? – most komolyan néztem rá.

Nem tudtam nem észre venni, hogy mennyire elkomorodott. Átnyúlt az asztalon és megfogta a kezemet. Ez még jobban megijesztett.

-          Kubában volt egy férfi, aki benne volt a bátyám elleni balhéban. Kiderült, hogy ketten is vadásznak ránk. Az egyik a pénze miatt, a másik azért, hogy ne tudhassa meg a másik, hogy az üzlet csak kamu volt. Egy szóval, a bátyám mint szemtanú vallhatna.

-          Ez nagyszerű! Akkor tudjátok ki a tettes és rács mögé lehet juttatni a szemeteket. – boldogan szorítottam meg a kezét, de aztán láttam az arcán a komolyságot és lehervadt a mosoly az arcomról. – Mi az?

-          A baj az, hogy a két fél... – itt elhallgatott, mert meglátott valamit a vállam fölött.

Gyorsan hátra fordultam és legnagyobb döbbenetemre megláttam az apámat. Ő meg mit keres itt?