21. fejezet

Üdv blogolvasók! : ) Mindenek előtt szeretném elmondani, hogy mennyire imádlak titeket a komik és a pozitív visszajelzések miatt ^ ^ Remélem ez a jó szokásotok a jövőre nézve is megmarad : P Ebben a részben sem kap olyan nagy hangsúlyt Chris, de mint már ígértem, ez hamarosan megváltozik ; ) Addig is remélem ezt is élvezni fogjátok. Jó olvasást! x <3

1.   fejezet

Kétszer próbáltam felhívni Chris-t, mire végre felvette. A hangja fáradt és kicsit nyúzott volt.  Akármennyire is akartam tagadni, a szívem figyelmen kívül hagyva a haragomat, nagyot dobbant, amikor beleszólt a telefonba.

-          Szia. Minden rendben? - kérdezte Chris.

-          Szia, igen csak... – elhallgattam.

-          Mi az? Tegnap este nem értelek el. Történt valami? – hallatszott, hogy megijesztette a hallgatásom.

-          Beszéltem Jordan-nal. – kezdtem bele nehezen. A szavak ólom lassúsággal jöttek a számra. Mély levegőt vettem, majd jobbnak láttam rögtön a lényegre térni. – Igaz, hogy öltél embert? – a kérdésem úgy megdöbbentette, hogy nem is válaszolt. – Tehát igaz. – suttogtam.

-          Fay, ez nem ilyen egyszerű. – kezdett bele.

-          Önvédelem volt? – ez volt az utolsó esélye, amivel elfogadható indokot adhatott volna.

-          Nem... – vallotta be kelletlenül. – de... – rögtön megnyomtam a kis piros gombot és megszakítottam a vonalat.  Szemét!

Az ajtócsengő, pontban nyolckor szólalt meg (Egy órával és tizenhárom nem fogadott hívással később). Milyen pontos! Gondoltam miközben a tükör előtt állva végigsimítottam a fekete koktélruhámon.

                                       

                                                

Miközben az ajtóhoz sétáltam, megint hatalmába kerítette a kétely. Az pedig, hogy bicegve mentem a lapos talpú topánkámban, nem sokat dobott a magabiztosságomon. Aztán megint eszembe jutott a Jordan által küldött sms és a Chris-szel lefojtatott telefonbeszélgetés, így kihúzott háttal, elszántan, mosollyal az arcomon nyitottam ajtót.

-          Azta! – bukott ki Charley-ból, aki kissé alul öltözöttnek tűnt mellettem. – Gyönyörű vagy, de ez egy kicsit elegáns ahhoz, amit én terveztem.

-          Miért? Mit terveztél? – vontam fel a szemöldökömet.

-          Majd meglátod. – mosolygott rám, miközben ragyogó kék szemeit az enyémbe fúrta.

Alig zártam be az ajtót, Charley már fel is kapott a földről. Komolyan, mintha valami nyomorék lennék. Már annyiszor megtette, hogy ez szinte már meg sem lepett.

-          Tudok járni... illetve bicegni. – mondtam, miközben odavitt a kocsijához.

-          Orvosi utasítás, hogy ne terheld a lábadat. Mint félreértésből kikiáltott pasid, nem ellenkezhetek egy orvos utasításaival. – nem csak a szája, még a szemei is rám mosolyogtak alig egy arasznyira az arcomtól.

-          Nálad bevett szokás, hogy az összes részegen autón táncoló nőt elviszed randizni? – kérdeztem, mikor már a kocsijában ültünk.

-          Itt már te alapból kiesnél, hiszen te nem táncoltál rajta, csak belezuhantál. – nevetett fel.

A nevetése betöltötte a kocsit és mivel most nem volt lehajtva a teteje, sehova sem szökött el a hangja. Akaratlanul is elmosolyodtam.

-          Muszáj emlékeztetni arra, hogy milyen szerencsétlen vagyok? – temettem a tenyerembe az arcomat. – De mentségemre szóljon, hogy a kocsit a barátnőim szemelték ki. – kicsit megpróbáltam szépíteni a történteken.

-          Mint az újságos bódét? – nézett rám huncutul csillogó szemekkel.

-          Honnan tudsz arról? – tátottam el a számat.

-          Rendőr vagyok. – vonta meg a vállát. – Kicsit bele kukkantottam az aktádba.

Nagyszerű! Már most bánom, hogy itt vagyok. Most már nem csak egy iszákos vandálnak, hanem egy gyújtogatónak is tart.

-          Ez... – nem jutott eszembe hirtelen semmi órán tanult frappáns szó, amivel jellemezni tudtam volna ezt a sunyi húzását. Pedig könyörgöm jogot tanulok! – nem fair! – Ejha Fay, ezen aztán sokat agyalhattál.

-          Nem az én hibám! – nézett rám döbbenten, mintha tényleg így is lenne. – Ha legutóbb nem említetted volna, hogy volt meredekebb húzásod is, akkor nem néztem volna utána. Kíváncsi vagyok, de ezért vagyok jó zsaru. – kacsintott rám büszke képpel.

-          Akkor gondolom már semmi újat nem tudok mondani magamról. – Kivéve Chris-t, de a feljelentést inkább hanyagolnám még akkor is ha egy hazug gyilkos.

-          Ezen kívül semmit sem tudok. Esküszöm. – a szívére tette a kezét, hogy bizonyítsa, mennyire komolyan gondolja.

-          Jobb is. – forgattam meg a szemeimet, ahogy számításba vettem az elmúlt heteimet. Amikor azonban megláttam, hogy Charley milyen szemekkel néz rám, rögtön meg is bántam.

Bravó Fay, egyből mesélj is el neki mindent! Akkor aztán bűnrészesség vádjával rohadhatnék a sitten. Úgy is visszatérő vendég vagyok. Miközben ezen morfondíroztam Charley átható kék szemei, még mindig magyarázatot követeltek.

-          Pff... csak a családom. – nevettem fel alig átlátszó ártatlansággal, habár tényleg volt benne igazság. Két embert ért lövés, sok gyilkossági kísérlet, testi sértés (itt Chris jobb horgára gondoltam), stb.

Most hogy bele gondolok, velejéig romlott vagyok. Ez talán megmagyarázza a vonzalmat, amit Chris iránt érzek. Mi?! Miket beszélek?! Milyen vonzalom? Az a múltam. Chris-szel végeztem, egyszer s mindenkorra.  

-          Min gondolkozol? – Charley hangja rántott vissza a magammal folytatott szópárbajomból. – Olyan furcsa arcot vágsz. 

-          Csak elkalandoztak a gondolataim. Ne haragudj! – mosolyodtam el és közben pedig korholtam magamat az egy percnyi gyengeségem miatt.

Szerencsére Charley sokkal inkább Mia-ra hasonlított, mint Naomi-ra, így annyiban hagyta a dolgot. Már éppen meg akartam kérdezni, hogy hova megyünk, amikor megérkeztünk egy autósmoziba.

-          Úristen! – kiáltottam fel.

-          Mi az?! – Charley olyan hirtelen taposott bele a fékbe, hogy majdnem lefejeltem a műszerfalat.

-          Mindig is el akartam menni egy autósmoziba. – a vigyorom olyan széles volt, mint egy kislányé, aki először ül körhintán.

-          Örülök. – látszott rajta, hogy megkönnyebbül az örömöm láttán. – Ez is benne volt az aktádban.

-          Mi?! – néztem rá elkerekedett szemekkel.

-          Csak vicceltem. – nevetett fel Charley én pedig bele boxoltam a vállába.

-          Ne nevess! – korholtam le de én is vigyorogtam, mint egy betépett hippi.

-          Ne haragudj, de látnod kellett volna az arcodat. – egy vigyorra szelídült a nevetése.

-          Inkább keressünk valami jó helyet magunknak, Humorzsák! – durcásan keresztbe fontam a karomat magam előtt.

Charley vigyora még mindig a füléig ért, amikor beálltunk a helyünkre. A szemei még jobban ragyogtak a jókedve miatt, ez pedig nagy mértékben megnehezítette, hogy haragudjak rá. Már legalább ötször bocsánatot kért, de a vigyort nem tudta leszedni az arcáról, ez pedig teljesen semmissé tette a próbálkozásait, hogy kiengeszteljen.

-          Mit nézünk vigyori? – kérdeztem tőle, de már nekem is mosoly volt az arcomon. Egyszerűen képtelen voltam rá neheztelni. Végül is ez nem olyan, mintha elhallgatta volna, hogy embert ölt. Jegyeztem meg zabosan. A fenébe is, már megint mit keres a fejemben?

-          A római vakációt. – amikor meglátta az arckifejezésemet rögtön elkezdett mentegetőzni. - Csak ez volt ebben az időpontban, de ha akarod elmehetünk.

-          Maradhatunk. Szeretem ezt a filmet. – mosolyt erőltettem az arcomra, ami olyan meggyőzőre sikerült, hogy Charley elmosolyodott és megnyugodott.

Pedig én tényleg szeretem ezt a filmet! Csak a sztorija, most valahogy annyira közel állt hozzám. A hercegnő, aki megunja a kötelezettségeit és a származásával járó gondotak. Elszökik és találkozik egy idegennel akivel egymásba szeretnek. Amikor éreztem, hogy könnybe lábad a szemem, végre lekapcsolták a lámpákat, amik a kis kert szerű pázsit körül voltak és a vásznon megjelent a film első képkockája. Így legalább Charley nem láthatta a könnyeimet és az arckifejezésemet, ami egyszerűen képtelen volt ugyan azt az érzelmet fél másodpercnél tovább tükrözni. Először bánat, aztán harag, szenvedés, bűntudat, féltékenység, düh, kín, keserűség, majd ismét indulat.

A film a tetőfokára hágott és az érzelmeim is, amikor megcsörrent a mobilom. Mikor máskor?! A könnyeim már feltartóztathatatlanul folytak, amikor megláttam Chris nevét. A könnyeim vagy a túlcsordult érzelmeim miatt nem láttam a hozzám hajoló Charley-t.

-          Az elkalandozó gondolataid oka? – kérdezte, én meg meghökkenve néztem fel rá.

Honnan tudja?

Charley szó nélkül beindította a motort, és figyelmen kívül hagyva a szitkozódó nézőket, kihajtott a moziból. Fogalmam sem volt róla mennyi ideig mentünk és hallgattunk, de egyszer csak valahol egy domb tetején lefékezett. Olyan kihalt volt a környék, hogy azt hittem mindjárt lelő és itt ássa el a hullámat. Ha ennyire mérges, akkor végig nézhettük volna a filmet. Állapítottam meg magamban érezve a növekvő félelmemet.

Charley csak ült és rám emelve kimondhatatlanul szép szemeit, várta hogy én mondjak valamit.

-          Sajnálom. – csak ennyit tudtam kinyögni.

-          Ugyan mit? – mosolygott rám kedvesen, szinte már túl kedves volt hozzám.

Könyörgöm egy hisztis kis fruska vagyok. Legalább mérges lehetne rám, hogy ne érezzem magamat ilyen hálátlan szajhának.

-          Hogy tönkre tettem a randit. – grimaszoltam, és megtöröltem a könnyáztatta arcomat.

-          Nem tetted tönkre. – vonta meg a vállát. – Ide akartalak hozni a film után, szóval csak felgyorsítottad. Úgy is utálom a nyálas happy end-eket. – mosolygott rám ismét.

-          Én is. – vallottam be megvilágosultan. Most hogy mondja, mindig is zavartak.

-          Na de tessék! Ugyan nem ezt terveztem, de öntsd ki a szívedet! Ez nem volt benne az aktádban, úgy hogy most itt az alkalom, hogy ki tudjam bővíteni. – kacsintott rám én meg hangosan felnevettem a játékos arckifejezésén.

-          Csak egy srác. – vontam meg a vállamat.

-          Az exed? – kérdezett rá egyből a lényegre.

-          Azt hiszem. Nem tudom, hogy ki is volt ő nekem. A lényeg hogy hazudott.

Olyan türelmesen nézett rám azokkal a hatalmas kék szemeivel, hogy legszívesebben elmondtam volna neki mindent az elejétől a végig.

-          Megbocsájtasz nekem egy sablonos ám ugyan akkor nagyon is hatásos módszerért? – ha valaki így nézett volna rám, ilyen szemekkel, akármit megbocsájtottam volna neki, tehát határozottan bólintottam.

A következő pillanatban, azonban olyan váratlan dolog történt, amire nem számítottam. Charley odahajolt hozzám, majd két kezébe fogva az arcomat megcsókolt.