16. fejezet

Üdv Olvasók! : )) Köszönöm a visszajelzéseket (habár nem valami sok, de ki a kicsit nem becsüli...) !! <3 A véleményeket továbbra is várom és természetesen Jó olvasást mindenkinek!! ; ) <3

16.   fejezet

 Ha azt mondom, hogy egy örökkévalóságig tartott, mire Naomi megtalálta a tökéletes, „pasi csalogató, kiéhezett prosti ruhát”, még meg sem közelítettem azt az intervallumot, amit igénybe vett a készülődés.Én tíz perc alatt felkaptam egy fehér, lenge mini, egybe ruhát (egy vastag lánccal, ami takarta a nyakam metszett részét), Naomi pedig egy „kicsit” feszülősebb rózsaszín ruhában virított egy órával (!!) később.

                                  

Hát igen, mondanom sem kell volt egy korszakom, amikor rendszeresen többet mutattam,  mint takartam és inkább voltam Lindsey Lohan, mint Teréz anyu. Ezek a ruhák még abból az időből maradtak meg. Ha másra nem is, arra jók voltak, hogy Naomi-t lenyűgözzem a „szekrényem rejtett kincseivel”.

A készülődés és az odavezető út alatt elmeséltem neki MINDENT, arról ami Chris és köztem történt (kivéve az elrablásomat). Jól esett megosztani az érzéseimet valakivel, az pedig hogy egyetértett velem a „Jordan egy számító, beképzelt kis dög” nézetemmel, csak ráadás volt.

Amikor végre megérkeztünk már kintről hallani lehetett a zenét. A jó hangulat szinte kézzel tapintható volt. Mielőtt beléptünk volna az Anaya-ba megragadtam Naomi kezét.

-          Még nem mondtam, de volt egy enyhén szólva zűrös korszakom. – Naomi sokatmondó pillantást vetett a ruháinkra.

-          Asszem, ezt magamtól is levágtam, kiscsibém. – vigyorgott szélesen.

-          Igen, de... hogy is mondjam? Nem nagyon vannak rám jó hatással a bulik. Kifordulok magamból. – éreztem ahogy egyre növekszik bennem a szorongás.

-          Ezért vagyunk itt! – kiáltott fel Naomi vidáman. – Ne... légy... önmagad! – megragadt a vállaimnál fogva. – Ereszed el magadat! Én majd figyelek rád, ne aggódj! – azzal a lendülettel már el is indult be a tömegbe, maga után vonszolva engem is.

A kétméteres szekrény, akit biztonsági őrnek csúfoltak, olyan egyszerűen engedett be minket, amikor meglátta Naomit, mintha VIP vendégek lennénk. Jobbnak láttam inkább nem megkérdezni Naomit, hogy mégis hogyan intézte el a bejutásunkat.

Odabent már igencsak forró volt a hangulat és habár az elején nem voltam olyan lelkes, mint lesben álló, nőstény oroszlánra emlékeztető barátnőm, jó pár ital után már a táncparkett kellős közepén találtam magamat. Kezemben valahogy mindig volt legalább egy pohár. Kezdetben eltoltam magamtól az összes hozzám simuló pasit, mondván, hogy most aztán pasikra van szükségem a legkevésbé, de ahogy fogytak a poharak én meg egyre jobban ráhangolódtam a zenére, már teljes odaadással adtam át magamat a hangulatnak. Vadidegenek csókolták végig a nyakamat és simogattak végig az egész testemen a megannyi szám alatt. Naomi egyik pillanatról a másikra eltűnt. Ott voltam és éreztem, a nem is olyan régi és ismerős életem lüktetését. Visszatértem! Gondoltam, mielőtt lekaptam egy pasit. Azt sem tudtam, hogy néz ki, mert egy kicsit sem érdekelt. Mind a négy fickóval való smárolásom alatt csak egy valaki lebegett a szemem előtt. Ez pedig újabb partnerek keresésére sarkallt, mivel egyik sem volt olyan szenvedélyes és heves, mint Chris. Egyik sem dobogtatta meg a szívemet és egyik sem ért fel ahhoz az érzéshez, amikor ő zárt a karjába. Egy újabb kéz, egy újabb mellkas simult hozzám. A világ forgott velem, mintha egyetlen egy biztos pont sem lenne, amibe megkapaszkodhatnék.

-          Nem is tudtam, hogy ilyen rossz is tudsz lenni. – Chris hangja, ahogy pár centiről a fülembe suttogott, olyan erővel rántott vissza és állította meg a ringlispirként pörgő világot, hogy majdnem megállt a szívem.

-          Chris? – a hangzavarba valószínűleg nem hallotta, de amikor megfordultam a jól ismert komisz mosollyal találtam szembe magamat. Szemei olyan pajkosan ragyogtak a sötét szórakozóhely villódzó fényeiben, hogy szinte nem is tűnt emberinek.

Az érzések, amiket eddig hiányoltam, egyszerre rohantak meg. Szinte fojtogatott az öröm és a megkönnyebbülés. Az alkohol, ami a meleg miatt olyan gyorsan a fejembe szállt, gyorsabban össztökélte cselekvésre a testemet, mint ahogy az eszem járt. Gondolkodás nélkül körbefontam Chris nyakát és olyan hevesen csókoltam meg, hogy a fiú még reagálni sem tudott hirtelen. Ami azt illeti valószínűleg nem is akart, (na igen, őt nem az alkohol, hanem a józan ész irányította.....legalábbis pár másodpercig) de végül mikor még enyhe, erőtlen próbálkozása is kudarcba fulladt, hogy eltoljon, végre körbe fonta a derekamat és viszonozta a csókot. Fogalmam sincs mennyi ideig álltunk ott, de egy idő után, valahogy túl soknak éreztem a rajtunk lévő ruha mennyiségét. Elszakadtam a szájától és áttértem a nyaka, parfümös, lágy részére. Chris légzése ijesztően sokszor hagyott ki. Miközben apró csókokat nyomtam a meleg bőrére, éreztem, hogy vonakodva ugyan, de eltol magától. Mielőtt azonban ellenkezhettem volna, megragadta a kezemet és elindult velem ki a tömegből.

Amikor kiléptünk a szórakozóhely bejáratán, olyan erővel csapott meg a friss, éjszakai levegő, hogy szinte egyből kijózanodtam. Szó szerint pofán csapott. Csak akkor jöttem rá miket is műveltem. Először az a rakás vadidegen hapsi jutott eszembe, majd amikor megpillantottam a velem szemben álló Chris-t, eltűnt a szégyen és csak a harag maradt. Odaléptem hozzá és egy akkor pofont adtam neki, hogy szinte égette a tenyeremet.

-          Hogy volt merszed kihasználni, hogy részeg vagyok? – mondtam még mindig egy kicsit részeges hangsúllyal, a rám meredő értetlen szempárnak.

-          Te használtad ki, hogy... pasi vagyok! – vetett ellen felháborodva még mindig az arcát fogva Chris.

-          Ez az én estém! – fakadtam ki, mert minden fájdalmam egyszerre tőrt rám. – Mit keresel itt?! – a kis melodrámámnak köszönhetően mindenki minket figyelt. A mindenki alatt egy chiwawa-t is értek, aki egy ridikülben lapult (O.o?).

-          A bozontos hajú barátnőd hívott, hogy idézem: „Fay teljesen átment giga-mega ribancba. Gyere és hozd vissza a jó kislányt!”. – az ő szájából olyan viccesen hangzottak Naomi szavai, hogy majdnem elmosolyodtam. De csak majdnem!

-          Hát teljesen felesleges volt, hogy ide gyere! – fontam keresztbe a karomat. Reménykedtem benne, hogy egy rosszalló, zárkózott magatartás formának veszi és nem veszi észre, hogy mennyire fázok. – Vissza megyek és élem az életemet. Éld te is a tiédet! – már fordultam volna, de Chris megragadta a kezemet.

-          Ez nem te vagy Fay! – fordított magával szembe.

-          És mi van ha igen? – rántottam ki a kezemet az övéből. Jordan szavai folyamatosan ott visszhangzottak a fejemben, de mégis Chris „Tettem már rosszabbat” válasza fájt a legjobban. – De ne aggódj sikerrel jártál... legalábbis félig! – mondtam vidámságot színlelve.

-          Mi? – nézett rám ismét értetlenül.

-          Az ujjad köré csavartál. – vetettem neki oda és éreztem azokat a hülye, sunyi kis kegyetlen könnyeket a szememben. – A kifosztás rész azonban nem fog összejönni. Ennél azért okosabb vagyok.

-          Szerinted tényleg csak ennyit jelentesz nekem? – kérdezte szomorú szemekkel miközben oda lépett elém olyan közel, hogy csak épphogy nem értünk egymáshoz.

-          Hát, amikor Jordan... – kezdtem bele sokkal kevesebb elszántsággal, már szinte meghunyászkodva előtte.

Hogy csinálja? Gondoltam bosszúsan, miközben semmi másra nem tudtam figyelni, mint az édeskés illatára, a fel-le mozgó mellkasára, sötét, szinte fojtogatóan mély tekintetére, tökéletesen ívelt ajkaira... Még mit nem! Hirtelen hátra léptem. Nem hagyom, hogy elcsábítson! Még egyszer nem!

-          Nem tagadtad! Még csak nem is ellenkeztél! Sőőőőt... – tört ki belőlem ismét heves indulattal, amikor már biztos távolságban álltam a bűvkörétől.

-          Mert ismerem Jordan-t. Ha védeni próbáltalak volna, az csak olaj lett volna a tűzre. Nem volt kedvem a füled hallatára neki állni vitázni az exemmel arról, hogy mennyire kedvellek. Akkor csak elkezdett volna még jobban szapulni téged, és...

-          Kedvelsz? – a kérdésem úgy megdöbbentette, mint a pofon, amit kapott.

-          Én csak... – ahogy elhallgatott, rájöttem, hogy azt az aprócska szót, nem igazán tervezte kimondani. Ahogy pedig kétségbeesetten kereste a szavak és próbált témát terelni még ellenállhatatlanabbnak tűnt, mint eddig bármikor. – Én csak... szimpatizálok veled, mármint... elismerem, hogy mennyire... jó vagy... meg... – annyira emlékeztetett magamra, mikor zavaromban össze vissza beszélek, hogy akaratlanul is elmosolyodtam.

Megszakítva a kilátástalan harcát, amit a szavakkal vívott, ismét én kezdeményeztem és tapasztottam be a száját az ajkammal. Eltolt magától és ijedten nézett rám.

-          Ugye ezután, most nem kapok pofont?

-          Majd azt még meglátjuk. – jelentettem ki, majd ismét megcsókoltam.

Ez alkalommal gondolkodás nélkül csókolt vissza. A háttérből taps hallatszott. Amikor abba hagytuk a csókot és megfordultunk, láttuk, hogy legalább öt ember, minket néz és tapsol, a happy end örömére. Ebből kettő transzvesztita volt, az egyik a chiwawa-s csinibaba, kettő pedig valami partybula.

-          Vissza tapsoltak minket. – kacsintott rám a karjaiban tartó Chris, majd az államnál fogva felemelte a fejemet és újabb csók következett.

Mindegy hányszor csókolt meg, a gyomrom minden egyes alkalommal görcsben állt. De nem az idegességtől vagy a félelemtől, hanem a boldogságtól.

Ez alkalommal kaptunk egy adag „Menjetek szobára!” bekiáltást, meg egy „Jesszusom, kaptok még levegőt?”. Az utóbbi megszólalás Naomi-tól jött, ezért rögtön abba is hagytuk műsort.

-          Örülök, hogy ismét ilyen jól kijöttök, de nem mehetnénk végre? Valami totál részeg hapsi el akar venni feleségül és családot akar alapítani velem, úgyhogy jó lenne lelépni, mielőtt még hívat egy papot. – nézett rám türelmetlenül.

Bólintottunk és elindultunk a kocsimhoz. Naomi félelmében, hogy bekötik a fejét, előre sietett, így Chris-szel mi kissé lemaradtunk. Ujjainkat összekulcsolva sétáltunk egymás mellet.

-          Egyébként ne aggódj! – fordultam Chris-hez. – Jordan-nel szemben meg tudom magamat védeni. Beismerem, hogy az egyik leglenézőbb, legidegesítőbb, legegoistább és legtapintatlanabb nő akit ismerek, de még csak meg sem közelíti az anyámat. Ezen kívül, amint láttad, ha kell én is tudok rossz lenni. – kacsintottam rá, mire ő egy puszit nyomott a homlokomra.

-          Bevallom, megijesztett, hogy mennyire. – villantotta rám féloldalas mosolyát.

Tudnivaló 1.

Drága olvasóim! : ) Csak addig rabolom itt a drága időtöket, amíg elmondom, hogy most már Twitteren is fent vagyok ( ideje volt : P ), tehát akinek van Twittere és szeretne nyomon követni vagy a bloggal kapcsolatban ott felvenni velem a kapcsolatot az megteheti. Bárkit szívesen látok és bármilyen kérdés vagy egyéb dologgal fordulhattok hozzám. : ) Köszönöm a figyelmeteket! További szép napot! <3
https://twitter.com/RamanolEmma

15. fejezet

Sziasztok! : ) Annnnnnnyira hálás vagyok a komikért és a visszajelzésekért, hogy el sem tudjátok képzelni : ) <3 Örök hálám azoknak akik ekkora örömöt szereztek ^^ remélem mindenki megtartja ezt a jó szokást és még csatlakoznak is hozzá egy kevesen : $ Na de hálám jeléül be is fejezem a rizsát és elétek tárom az új részt! ; )
Jó olvasást! <3

15.   fejezet

-          Ott van a... – kezdtem bele, de a nem éppen „kellemes meglepetés” elhúzott mellettem és bement a házba egy „Mindegy, megtalálom.” kíséretében.

-          Oké. – motyogtam bele a levegőbe, majd követtem a drámakirálynőt.

Chris, aki épp egy adag trutyit kapart fel a padlóról, legalább olyan meglepettnek tűnt, mint én, amikor meglátta a vendéget.

-          Jordan. – állt fel a földről. – Mit keresel itt? – Chris felvette a földre dobott pólóját, minek következtében egy pillanatra láttam a leplezetlen sóvárgást Jordan szemében. Csak szeretnéd...

-          Gyónni jöttem. – olyan lazán dobta le magát az egyik bárszékemre, mintha ez nem is az én, hanem az ő háza lett volna. – Szerinted mégis mit keresek itt? – kérdezte unottan. – Zack küldött.

-          Mit akar? – kérdezte komoran Chris.

Mielőtt Jordan válaszolt volna, olyan pillantást vetett rám, mintha pusztán a pillantásával ki akarná törni a nyakamat. Rögtön értettem a célzást.

-          Azt hiszem én megyek és felkapok valamit. – jegyeztem meg hiányos öltözékemre utalva, kissé kényelmetlenül.

-          Nagyon hálás lennék. – mosolygott Jordan, olyan őszintén, mint amilyen őszintén anyám mosolygott Chris-re hétvégén (már amikor mosolygott rá).

-          Jordan! – szólt rá Chris. – Ez az ő lakása. Lehetnél egy kicsit kedvesebb is.

Mondanom sem kell, hogy milyen jól esett Chris óvó szavait hallani.

-          Felőlem. – vonta meg a vállát a csaj én pedig ott hagytam őket, mielőtt még kihúztam volna alóla a bárszéket és a fején törtem volna össze.

Azonban mivel azt nem ígértem, hogy nem is fogok hallgatózni, így alig észrevehetően nyitva hagytam az ajtót. Jó na! Kíváncsi természet vagyok.

-          Hogy lehettél ilyen felelőtlen, hogy ide jöttél világos nappal?! – csattant fel fojtott hangon Chris. – Ide vezethetted volna az üldözőinket. Nem sodorhatom Fay-t még nagyobb bajba. Különben is hogy találtál meg?

-          Ugyan olyan egyszerűen, mint a kis Hófehérke elrablóit. – a hangja és a lenéző stílusa egyből anyámat juttatta eszembe. Ez pedig már alapból egy jól irányzott pofonért kiáltott. „Informatikus barát” mi? Ezért még kapni fogsz! Gondoltam mérgesen.

-          Fay. – javította ki Chris.

-          Ne már Chris! – csattant fel Jordan. – Ne mond, hogy kedveled! – nevetett fel egy pillanatra. – Abból, amit elmeséltél tegnap este, ez a csaj egy elkényeztetett, pénzeszsák... Ó, vagy pontosan ezért csinálod? Az ujjad köré csavarod és kifosztod, amikor eljön a megfelelő pillanat?

Vágj neki vissza keményen! Gondoltam ádázan miközben Chris reakciójára vártam.

-          Tettem már rosszabb dolgokat is. – a szavai ezer pengeként szúrtak a szívembe. -Miért küldött Zack? – nem tudom, hogy mi fájt jobban. Az, hogy nem tagadta a dolgot vagy Jordan idegesítő, gúnyos nevetése.  

-          Azt mondta, hogy este találkozni akar veled, a Piccadilly Circus-nél.

-          Mikor? – hallatszott Chris hangján, hogy nem nagyon örül a bátyjával való találkozásnak.

-          Háromkor. Úgyhogy jó lenne, ha összekapnád magadat. – hallottam, hogy a szék megnyikordult, miközben Jordan leszállt róla. – Ott találkozunk majd. Ne húzd el sokáig a mókát a szöszivel, nehogy elkéss! Tudod, hogy Zack nem szereti ha megváratják. A börtön pedig nem sokat javított a modorán.

Amikor hallottam becsukódni a bejárati ajtót, még gyorsan felkaptam egy farmert meg egy fehér blúzt, hogy Chris ne fogjon gyanút és hogy legyen ideje megemészteni a hallottakat. Gondolataiból az rántotta vissza, hogy beléptem a konyhába.

-          Sajnálom. – nézett rám fakó szemekkel, aztán fáradt mosoly terült szét az arcán, amikor a ruhámra tévedt a tekintete. – Az előző viseleted valahogy jobban tetszett.

-          Nekem is. – grimaszoltam, Chris pedig közelebb jött és derekamra téve a kezét közelebb húzott magához. Homlokát az enyémhez nyomta. Akármennyire is haragudtam rá, meg a kis „informatikus ismerősére”, a szívem most is meghazudtolva a józan észt, gyorsabban kezdett verni. Hülye vérpumpa!

-          Tudom, hogy Jordan nem éppen kedves, de... – valahogy nem volt kedvem ezt végig hallgatni, ezért csak kihámoztam magamat a karjaiból és hátráltam pár lépést.

-          Rájöttem, hogy ma délutános vagyok a kávézóban. – fojtottam belé a magyarázkodást, hogy nekem miért is kellene kedvelnem a drágalátos, felfuvalkodott exét. – Tudod apu megvonta a zsebpénzt és mivel a pénzes zsákom véges, így muszáj bemennem. – jegyeztem meg kissé keményebben, mint akartam.

-          Fay az csak... – nyújtotta felém a kezét, hogy ismét bevonjon abba az idegesítően ellenállhatatlan „bűvkörébe”, de elléptem előle.

-          Csak menj el, kérlek. – néztem komolyan a szemébe, legnagyobb döbbenetemre minden harag nélkül. – Igazad volt. Túlságosan sok bajt jelentesz az én elkényeztetett kis lelkemnek. – karba fontam a karomat.

-          Rendben. – jelentette ki Chris vonakodva. – Ég veled, Fay! – köszönt el, mielőtt becsukta volna maga után az ajtót.

Miután eltűnt, a ház furcsán csöndesnek és magányosnak tűnt (meg természetesen rumlisnak és piszkosnak). Felnyaltam a konyhát és a fürdőt is nem mondhatnám, hogy rekord idő alatt (minden második percben elbambultam Chris-re gondolva), de még így is egész jól álltam az idővel, amikor már csak a saját hálószobám volt hátra. A kedvenc válogatás CD-m ment, miközben elkezdtem a káoszból egy kis rendet varázsolni. Egészen jól ment addig, amíg fel nem csendült Lily Allen Not fair című száma. Éppen a törött éjjeli lámpám darabjait szedegettem a földről, amikor észrevétlenül halvány mosolyra húzódott a szám. Aztán egy idő után elmosódtak előttem a földön heverő villanykörte darabjai. Kellett pár pillanat, amíg rájöttem, hogy a látászavar a szemembe gyűlt könnyek miatt van. Amikor pedig tapogatózva az ingébe akadt a kezem, visszatarthatatlanul kitört belőlem a sírás. Magamhoz szorítottam az inget és felfeküdtem összegömbölyödve az ágyra.

Mit hittem? Mit vártam egy tolvajtó, egy pasitól, aki lépten nyomon felrúgja a törvényeket? Folyamatosan Jordan szavai visszhangzottak a fejemben. „Ó, vagy pontosan ezért csinálod? Az ujjad köré csavarod és kifosztod, amikor eljön a megfelelő pillanat?”

Fogalmam sincs, hogy meddig feküdtem az ágyon, mint egy szánalmas idegroncs, de mire képes voltam újra kinyitni a szememet, már alig kaptam levegőt és fájni kezdett a torkom. A telefonom természetesen akkor csörrent meg. Ez az én formám. Dörmögtem magamban és gyors kutatásba kezdtem a mobilom után. Nagy nehezen megtaláltam a nappaliban a kanapé egyik párnája mögött (O.o?). Mia neve villogott a kijelzőn és habár semmi kedvem sem volt felvenni, azért egy nagy sóhaj után fogadtam a hívást.

-          Igen? – reménykedtem benne, hogy nem hallatszik ki a sírás a hangomból.

-          Fay? Olyan fura a hangod. – Na tessék!

-          Jól vagyok, csak kicsit fáj a torkom. – köhögtem egyet csak hogy megerősítsem  a világ legszánalmasabb és legátlátszóbb trükkjét, a „megfáztam”-ot.

-          Csak le akartam ellenőrizni, hogy jól vagy-e. – lépett tovább a témától, mintha el is hitte volna.

-          Remekül. – olyan meggyőzőre sikerült a válaszom, hogy már ijesztően kínos irányba kezdett haladni a beszélgetés.

-          Rendben. – mondta Mia vonakodva. – Akkor megyek is. Még csak a házidolgozat felénél járok. – Remek, még az is van. - Majd még beszélünk. Szia.

-          Szia. – én voltam az, aki először kinyomta. Tudtam hogy Mia, akármilyen hozzáállással is, de mindig segített ha kellet, így most szörnyen éreztem magamat.

Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem milyen szánalmas is voltam az elmúlt... két órában (Igenis sok az a két óra!). Szenvedtem egy olyan pasiért, aki végig csak kihasznált. Minek? Ezt már egyszer eljátszottam a Daniel-lel való szakítás után is. Mennyi elpazarolt idő egy olyan emberért, aki meg sem érdemelte. Újult erővel mentem el felöltözni a hálóba. A kis „nincs, mit felvennem, de azért szétdobálom a szekrényt, hátha akad még is valami” után, úgy tűnt, tök felesleges volt rendet raknom a szobában. Végül egy fekete csőnadrágnál, egy fehér topnál, egy fekete blézernél és egy fehér sálnál döntöttem (csak hogy takarja azt a gyönyörűen ívelt bemetszést a torkomnál). Szőke hajamat, egy madárfészekhez hasonló kontyba csavartam fel a fejem tetejére, a lábamra pedig egy hófehér, ezüst szegecses Jimmy Choo cipőt húztam.

Amikor Naomi meglátott majdnem elsírta magát. Soha sem látott még ilyen felszerelésben. Akarom mondani ilyen „Igazságtalanul ribancosan-szexi” felszerelésben. Ami azt illeti legalább egy éve én sem láttam magamat. Daniel előtt azonban ez voltam én. Fay Lawrence, a divatdiktátor.

-          Ez a csenőmanó aztán tényleg jó hatással van rád. – jelentette ki Naomi széles vigyorral az arcán, miközben megpróbáltam, kihámozni magamat, a feszülős nadrágomból, a kávézó öltözőjében.

-          Végeztem vele. – jelentettem ki és reménykedtem benne, hogy Naomi nem kérdez többet.

-          Mert? – Hát igen, mit is vártam?

-          Mert megjelent az exe, és ki is derült milyen ő igazából. – összegeztem hadarva és ebből valószínűleg Naomi-nak is leesett, hogy nem szívesen beszélek a történtekről.

-          Tudom én, hogy mi kell neked, kislány. – jelentette ki cinkos mosollyal az arcán, oroszlánsörényű barátnőm. – Egy jó kis buli kell neked. Egy ferde este. Egy feszes felső test. Egy nagy...

-          Oké, oké! – fojtottam belé a szót, mert féltem, hogy mivel folytatná, ha már így belemerült.

-          Meló után hazamegyünk hozzád és felöltözünk úgy, mint két luxusprosti. – jelentette ki felvillanyozva, miközben úgy csillogtak a szemei, mint Chris-é, amikor... Nem! Erre nem gondolhatok!

-          Azt hittem, idézem: „Sohasem mennék a gardróbod közelébe, kislány.”

-          Hé! Ez még akkor volt, amikor még úgy öltöztél, mint egy megkeseredett könyvtáros. – emelte fel védekezően a kezét. – De most... úgy gondolom, hogy lehet ott egy-két érdekes darab, ami talán engem is érdekelhet. – kacsintott rám.

-          És hova megyünk? – kérdeztem, miközben már a kötényem zsinórjával birkóztam.

-          Az Anaya -ba. –  kacsintott rám Naomi.

Az volt London egyik legexluzívabb helye. Soha sem tudtam hogyan, de Naomi-nak mindig voltak olyan kapcsolatai, akik be tudtad juttatni bárkit, bárhova. Azonban volt egy kis bibi azzal a hellyel...

-          De az ott van a... – kezdtem bele.

-          A Piccadily Circus-tól öt percre. – fejezte be vidáman Naomi, akinek nekem háttal állva, fel sem tűnt a fal fehér arcom. 

14, fejezet

*cirip cirip cirip cirp* körülbelül ezzel tudnám jellemezni az előző fejezetre érkező vélemények állapotát... Akik viszont vissza jeleztek azok erőt adtak ahhoz hogy ne csalódjak egy orbitálisat. ; ) nekik nagyon szépen köszönöm!! <3 Főleg nekik ajánlom ezt a részt ( hálám jeléül ^^ ) !
Mivel nem akarok a komik mennyiségéhez mérten hozni az új részeket, ezért csak remélni tudom, hogy most kicsit többen "megerőltetik" magukat.
Jó olvasást mindenkinek, remélem tetszeni fog! ; ) <3

14.   fejezet

Lassan kinyitottam a szememet. A kezemmel a mellettem fekvő Chris-t kerestem, azonban csak a hűlt helyét találtam. Nyújtózkodtam egy nagyot, majd felültem az ágyban. A szoba úgy nézett ki, mintha valaki betört volna az éjszaka közepén és feldúlta volna. Nehéz volt elhinni, hogy a törött lámpám, a szétdobált párnák, takarók, a felgyűrt szőnyeg és még a falon ferdén álló, világító tornyos képem is Chris és az én éjszakai... tevékenységünknek volt köszönhető.

Lassan felkeltem az ágyból és felvettem az asztalom előtti szék támlájára terített fehér inget. Csak amikor elkezdtem begombolni, akkor jöttem rá, hogy ez az ing volt, amit Chris ott hagyott Trentó-ban és amiben először megcsókolt. Muszáj volt elmosolyodnom az irónián. Mélyet szippantottam a Chris-illatú (na jó bevallom azóta nem mostam ki. természetesen véletlenül.) ingbe és mosolyogva léptem ki a szobából. Amint kitettem a lábam a küszöbön, megcsapott valami isteni illat a konyha felől. Chris megint a kis kötényemben, egy fehér pólóban és egy sötét farmerben sütögetett.

-          Jó reggelt! – mosolygott rám. – Ugye szereted a palacsintát? – kérdezte miközben a levegőbe feldobva megpörgette az ínyencséget.

Felvágós!

-          Ki az, aki nem? – kérdeztem vissza és leültem a pult melletti bárszékre. – Kicsit furák a palacsintáid. – állapítottam meg a kis vastag, kör alakú „palacsintákat” elnézve.

-          Ez almás amerikai palacsinta. – csapott a kezemre a tésztás merőkanállal, mielőtt még felkaphattam volna egy almás izét. – Előbb juharszirupot kell rá tenni. – vigyorgott, miközben én a szemeimet forgattam. Mert a normális palacsinta már nem menő!

-          Azt hittem gyorsan el kell tűnnünk az üldözőink elől. Te meg itt sütögetsz? – vontam fel a szemöldökömet.

-          A reggeli fontos része a napnak. – olyan képet vágott, mint akit felháborít, hogy ezt nem tudom. – Hol tartod a juharszirupot?

-          Honnan veszed hogy van? – vontam fel a szemöldökömet.

-          Onnan, hogy még extra szűz olívaolajat is találtam, amikor a olajat kerestem. Ha van extra szűz olívaolajad, akkor muszáj hogy juharszirupod is legyen. – vonta meg a vállát, és vágott tudományos képet az okfejtéséhez.

-          Igaz. – húztam féloldalasra a számat, majd megkerülve a pultot mentem oda a szekrényhez. A juharszirupot a felső polcon tartottam (mivel sohasem használtam), ezért nyújtózkodnom kellett hogy elérjem.

Már hozzá értem a mutatóujjam hegyével, amikor két kar fonódott a derekamra és Chris belefúrta az arcát a vállamba.

-          Ahelyett, hogy rám akaszkodsz, nem akarsz inkább segíteni? – nevettem fel, mert az orrán kifújt levegő csikizte a nyakamat.

-          Kellett neked ilyen hiányosan felöltözni. Különben is nem olyan fontos most rögtön enni. – a kezével közben lassan, gombról-gombra elkezdte kigombolni az ingemet... vagyis az ingét.... mindegy. Feltűnt, hogy a legutóbbi esethez képest, most milyen jól megy neki. – Még a végén megégetnéd a szádat. 

A tenyerébe fogta a jobb arcomat és odafordította magához. Mint mindig, ha hozzám ért, most is szaporán vert a szívem. Amikor pedig az ajka hozzáforrt az enyémhez, már nem is hallottam mást, csak a szívem kalapálását.

-          Szörnyű vagy. – motyogtam halkan, majd megfordultam és viszonoztam a csókot.

 A keze az ingem alá csúszott miközben végigsimított a hátamon. Én eközben elkezdtem kikötni a kötényét, majd nekiveselkedtem vakon felhúzni a pólóját. Csak arra az egy pillanatra távolodtunk el egymástól, amíg ledobta magáról a ruhákat, majd két kezébe fogva az arcomat ismét megcsókolt. Elkezdtem a nadrágja gombjával vacakolni, miközben arra gondoltam milyen idegesítő, hogy ilyen sok ruha van rajta. Elszakadt az ajkamtól és most a nyakamat kezdte el csókolni. Majd amikor már szinte levegőt sem kaptam,  benyúlt a combom alá és felrakott a pultra. Én összekulcsoltam a lábam a derekán és még közelebb húztam magamhoz. Alig kaptam levegőt. És zihálását hallgatva ő sem juthatott túl sokhoz. Fél kezével elengedett és lesöpört jó pár edényt a zsúfolt konyhabútorról. Valami el is tört, de jelen pillanatban nem érdekelt túlzottan. Chris ajka ismét az enyéimre tapadt és óvatosan felfektetett a pultra. Valami ragadt a derekamnál, de nem foglalkoztatott túlságosan, hogy mibe feküdhettem bele. Ő rekord idő alatt mászott fel rám és kezdett el kibújtatni az ingből. A lábam ekkor valószínűleg hozzá érhetett a sütőhöz, mert olyan tűzforró melegséget éreztem a bokámnál, mintha valaki egy izzó vasat nyomott volna neki. Felkiáltottam fájdalmamban, Chris-t pedig reflexből löktem le magamról, minek következtében nagy robajjal ért földet a konyhakövön.

-          Mi az? – állt föl a derekát dörzsölve.

-          A lábam. Hozzá ért a sütőhöz. – nevettem fel a vörös bokámat szorongatva.

-          Mutasd. – nevetett ő is.

Amikor azonban odanyúlt, hogy megfogja  a lábamat, megláttam, hogy véres a keze.

-          Miért vérzik a kezed? – kerekedett el a szemem, majd megláttam egy apró üvegszilánkot a véres sebből kiállni.

Chris óvatosan kihúzta belőle a szilánkot, majd a fejét csóválva nézett rám sötét szemeivel. Bele tudtam volna veszni azokba a csillogó, sötétséget rejtő szemekbe.

-          Látod? Még a végén megölsz. – vigyorodott el.

-          Nem az én hibám volt. – nevettem fel az arcát nézve. – Ha nem hajtasz végre egy „Gyorstakarítás kezdőknek” mutatványt, akkor... – nem tudtam befejezni, mert Chris hirtelen megcsókolt.

Megint belemerültem volna, de a fájdalomtól lüketető lábam visszarántott a valóságba, úgyhogy nagy nehezen sikerült eltolnom magamtól Christ és felemelve mutatóujjamat, megakadályoztam egy újabb akcióját. A kis mohó!

-          Először bemegyünk a fürdőbe és ellátjuk a sebeinket. Utána...

-          Folytatjuk, ahol abba hagytuk. – mosolygott komiszan és a derekamra téve a kezét közelebb lépett.

-          Nem. – olyan gyorsan hervadt le az arcáról a vigyor, mintha azt mondtam volna neki, hogy vasárnaponként macskajelmezben olvasok fel a Bibliából egy idősek otthonában. – Először kitakarítjuk a konyhát. De aztán... – kezemet a vállára tettem és egy gyors, ízelítőnek szánt csókot nyomtam az ajkára.

Mikor elhúzódtam felkapott az ölébe és úgy mentünk el a fürdőig. Legalább tíz percig engedtem a vizet a lábamra, neki pedig kitisztítottam a sebét és egy ragtapaszt nyomtam rá.

-          Már gondolkodtál rajta, hogy hova költözöl? – szólalt meg Chris, megtörve csendet a fürdőszoba csempéjén ülve.

-          Sehova. – jelentettem ki és mielőtt még a felháborodott Chris ellenkezni próbált volna, folytattam. – Gondolkoztam. Először is ha az éjszaka folyamán nem törtek ránk, akkor kétlem, hogy tudják, hol lakom. Másodszor pedig, két hónap múlva nyári szünet. Akkor pedig eltűnök... – itt megálltam és kicsit, tétovázva ejtettem ki a szavakat. – Eltűnünk. Ha gondolod. – mosolyogtam rá bátortalanul.

Chris a két tenyerébe fogta az arcomat és szomorúan csillogó szemekkel nézett rám. A szívem már csak a pillantásától is a többszörösére gyorsult, de olyan közel hajolt az arcomhoz, hogy már szinte dobpergéshez hasonlító ütemmel és hanggal dübörgött.

-          Tudod, hogy mennyire szeretnék, de nem hagyhatom itt a bátyámat, amikor bármelyik pillanatban az életünkre törhetnek.

-          Akkor jöjjön ő is. – vetettem fel és még magamat is megleptem, mennyire szerettem volna, ha beadja a derekát.

-          Nem keverlek még ennél is nagyobb veszélybe. – láttam a jól ismert bűntudatot a szemében és amikor elkezdte elhúzni a kezét egyenesen megijedtem. – Sőt az lenne a legjobb, ha...

Ez volt az a pillanat, amikor az ajkaira téve a mutatóujjamat, elhallgattattam.

-          Ha úgy akarod befejezni, hogy eltűnnél és nem találkoznánk többet, akkor ne is folytasd! – parancsoltam neki, mire a szemeiből eltűnt minden kétely és elvette az ujjamat a szája elől.

-          Ugye tudod, hogy félned kellene? – mosolygott, miközben a kezemmel játszott. – Ezek rossz fiúk.

-          Nem olyan kis jámborak, mint te? – mosolyogtam gonoszan, majd kinyújtottam rá a nyelvemet.

Ekkor Chris felkapott a földről és neki nyomott a falnak. Az ajkai alig pár centire voltak az enyémtől. Éreztem a meleg leheletét a számon. Még levegőt is elfelejtettem venni, miközben ő a két kezemet és engem is a falhoz szorított. Olyan szorosan simult hozzám, mint egy vízes törölköző.

-          Jámbor? – suttogta, miközben az orrát végighúzta az orrom mentén.

Nem bírtam tovább, azonban amikor megakartam csókolni, ő elhúzta a fejét és egy gonosz, féloldalas mosolyt villantott.

-          Nem csoda, hogy olyan könnyen elfogott Dagidög meg Rongyláb. Készséges egy túsz vagy. – ellépett tőlem még mindig diadalittas mosollyal az arcán. 

-          Ezt vissza fogod kapni, remélem tudod. – fenyegettem, miközben elsétáltam mellette és a konyha felé indultam.

Miközben a maradványokat takarítottuk a konyhában, minden alkalmat kihasználtam, hogy kínozhassam az üvegtálam gyilkosát. Gondolok itt a mély lehajlásokra, a pult mosás lassított, „Jessica Simpson-os kocsimosás” szerű mozgás utánzására (enyhe túlzással, kevesebb habbal) és a Chris-hez való „véletlen” simulásokra.

-          Na jó, ez nem fair! – fakadt ki, úgy öt perc „erotikus” takarítás után.

-          Nem értem mire gondolsz. – mosolyogtam, neki háttal a pultot törölgetve.

Nem vettem észre, mikor lépett oda, csak a kezét éreztem, amint az ing alá benyúlva megfogja a derekamat, majd közelebb húz magához. Arcát a hajamba fúrta, majd elsimítva azt az útjából, apró csókokat hagyott a nyakam és a vállam közti bőrfelületen. Amikor elért az államhoz már szinte megsüketültem a szívem dübörgésétől és már csak szaggatottan tudtam venni a levegőt. Azonban mielőtt még megadhattam volna magamat (megint), megszólalt a csengő. Az első gondolatom a két el rablóm volt, de rájöttem, hogy ők valószínűleg se nem olyan okosak, hogy megtalálják a csengőt a falon, se nem olyan udvariasak, hogy használják. Aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg Naomi az, aki jött „leellenőrizni” (nem ez lenne az első eset). Éreztem, hogy Chris is megfeszül mögöttem.

-          Nyugi, csak az egyik barátnőm az. – megfordultam és a vállára tettem a kezemet. – Elküldöm és aztán még nagyobb kupit csinálunk. – egy apró csókkal fejeztem be a mondatot, majd ott hagytam a konyhában az elégedetten vigyorgó fiút és az ajtó felé indultam. 

Előre elképzeltem Naomi tiltakozását, amikor kijelentem, hogy nem jöhet be, mert khhmmm.... értitek. Dolgom van. Amikor azonban kinyitottam az ajtót, nem Naomi állt ott.

Helyette egy magas, vékony, bőrszerkós, hosszú, fekete hajú lány. Rögtön felismertem, habár aznap este, amikor a parkban láttam, sötét volt. Chris exe. A felismerés hideg zuhanyként ért.

-          Csá Szöszi. – köszöntött, miközben szánalommal az arcán mérte végig megviselt, jó pár számmal nagyobb ingemet. – Hol van Chris? – kérdezte unottan, amikor megvetéstől sötétlő barna szemei ismét az arcomra tévedtek.