6. fejezet

 Sziasztok drága Olvasóim! ^^ Nem nagyon gyűlnek a komik, pedig örülnék neki ha lennének. : ( Mindegy remélem idővel azért majd megleptek pár hozzászólással : )  Addig is ... *tücsökciripelés*... megérkezett a 6. fejezet!! : ) *kitörő tapsvihar* Remélem tetszik és nem okozok csalódást... maximum kellemes csalódást ; ) Jó szórakozást! <3

6.   fejezet

Teljesen megdermedtem az érintésétől és hirtelen nem tudtam mit tegyek vagy mondjak.

-          Chris, ébren vagy? – suttogtam.

Amikor nem szólalt meg, tudtam a választ. Óvatosan megfordultam és az ablakon besütő holdfényben láttam, ahogy felém fordulva alszik. Az arca bal oldala még ebben a gyér fényben is látszott, hogy be van dagadva. Mintha valamiféle transzba estem volna, óvatosan végigfuttattam az arcán az ujjamat. Szinte alig értem hozzá, de Chris megmozdult mellettem. Pontosabban közelebb húzódott hozzám.

-          Vajon mit tettek veled? – suttogtam, mintha választ kaphatnék tőle.

A válasz azonban csak halk szuszogás volt. Valamiért megnyugtatott, ahogy a szuszogását hallgattam, ezért közelebb húzódtam hozzá. Behunytam a szememet és pár perc múlva elnyomott az álom.

Amikor másnap reggel felkeltem, egyedül találtam magamat az ágyban. Mint minden reggel most is végigcsináltam a szokásos reggeli „ágyból kikelős” rituálémat. Elnyúltam az ágyon, mint egy lusta macska. Utána felültem, kinyújtóztattam a karomat és a hátamat is. Ezután már csak egy dolgom volt. Felvettem a távirányítót az éjjeli szekrényemről és bekapcsoltam a válogatás CD-met a lejátszóban. Épp Lily Allen Not fair című száma ment, úgyhogy még hangosítottam is rajta. Gondoltam Jason-t stílusosan ébresztem a tegnapi húzása miatt. Hadd keljen az én fantasztikus énekhangomra.

-          It’s not fair, and I think you’re really mean, I think you really mean... – ez volt az a pillanat, amikor kiléptem a szobából és megláttam Chris-t a konyhában. 

-          Napsütéses jó reggelt! – köszöntött derűsen, miközben a sülő tojások mellett álldogált.

-          Te mit csinálsz? – megdermedtem és egy pillanatra az is megfordulta a fejemben hogy csak álmodom. Chirs olyan természetellenesen festett a KONYHÁMBAN, egy SERPENYŐVEL a kezében és mindenek előtt a virágos KÖTÉNYEMBEN, hogy ennél jobban már csak egy öltönyös, Jingle Bells-t éneklő kutya lepett volna meg jobban.

-          Rántottát. – olyan egyszerűen mondta, hogy egy pillanatra elhittem, hogy ez a legtermészetesebb dolog a világon.

Hirtelen nem jutott eszembe semmi, amiért leszidhattam volna. Nem elég, hogy lehengerlően mosolygott, hogy eszméletlenül aranyosan nézett ki még a múlt század előtti, foltos kötényemben is, még sütni is tudott (az illatokból ítélve), úgyhogy hozzá vágtam az első dolgot, ami eszembe jutott.

-          Fel fogod ébreszteni Jason-t. – jelentettem ki, miközben felkaptam egy sült szalonnát egy tányér széléről.

-          Mondod te, Lily Allen. – vigyorodott el, én meg éreztem, hogy elvörösödök. – Különben is Jason már elment.

-          Mi? – döbbentem meg. – Hova?

-          Franciaországba, azt hiszem. – vonta meg a vállát. – Nem faggattam. De azt üzente, hogy „Puszil, szeret” – sorolta az ujjain számolva. – ja, és „jó szórakozást” kívánt nekünk. – kacsintott egyet.

-          Te hagytad elmenni? – éreztem a gombócokat a torkomban.

-          Mit csinálhattam volna? Oda kellett volna kötöznöm egy székhez, csakhogy búcsú puszit tudj adni neki? – elzárta a gázt és elfelezte a reggelit két tányérba.

-          Azt hittem ma vele tölthetem a napot. Legalább fél éve nem láttam. Még szabadságot is vettem ki. – csak akkor jöttem rá, hogy ezt mind kimondtam, amikor megláttam Chris milyen szemekkel néz rám.

-          Majd látod az apád szülinapján. – próbált meg feldobni. – Akarom mondani, látjuk. – olyan komisz vigyort villantott, hogy nekem is muszáj volt elmosolyodnom.

-          Jól van Gordon Ramsay, adj ide egy tányért. – vigyorogtam.

Akármennyire is fájt, el kellett ismernem, hogy isteni lett a rántotta. Azt pedig még fájdalmasabb volt elismerni, hogy jobban csinálta nálam. Én egyszerűen csak beletöröm a tojást a serpenyőbe, esetlen hozzá adok egy kis szalonnát, de ő. Ő bezzeg fűszereket tett hozzá meg sajtot.

-          Hol tanultál meg így sütni? Csak nem akadt a kezedbe egy szakácskönyv, miközben egy könyves boltot fosztogattál? – viccelődtem, miközben egy nagy adag tojást tömtem a számba.

-          Nem. – vigyorodott el. – Anyám tanította meg rá.  – olyan mosolyt láttam az arcán, amilyet még egyszer sem az elmúlt napokban. Furcsán szomorú volt.

-          Mesélj nekem róla. – ajánlottam fel. Amikor megláttam az arcát tudtam, hogy esze ágában is mesélni róla, ezért természetesen megfenyegettem. – Még mindig tudom a rendőrség számát. – mosolyogtam gonoszan.

Chris is elmosolyodott, majd mielőtt bele kezdett sóhajtott egy nagyot.

Micsoda mártír! Forgattam a szemeimet.

-          Egy étteremben dolgozott, de csak mint pincérnő. Azt remélte, hogy egy nap ha elég magasra jut a ranglétrán, akkor főzhet is egy étteremben. Ezért rengeteget kísérletezett otthon. Új recepteket talált ki és tökéletesítette a meglévőket. Én pedig sokszor segítettem neki, csak hogy a közelében lehessek. Történet vége. – zárta le.

-          Egy nagyszerű nő volt. – tettem hozzá. – Történet vége.

Olyan furcsán mosolygott rám, hogy muszáj volt felkelnem az asztaltól.

-          Na szóval, nem tudtam befejezni tegnap este. Jövőhéten pénteken a kávézóban találkozunk. A KÁVÉZÓBAN! Úgyhogy ne törd fel a kocsimat légy oly’ szíves. – nyomatékosítottam.

-          Rendben. – felállt az asztaltól és elkezdte összeszedni a tányérokat.

-          Szerdán pedig elmegyünk vásárolni. – mosolyogtam kedélyesen.

-          Hogy mi? – meredt rám. – Nem. Az ki van zárva. – jelentette aki, olyan indulatosan, mintha elhívtam volna manikűröztetni.

-          Azt hiszem nem értettél meg tisztán. – kezdtem bele ijesztő hangsúllyal. – Szerdán elmegyünk vásárolni!

-          Én értelek, de te nem értesz engem. – közelebb lépett. Már csak centik választottak el minket. – Nem fogok veled vásárolni menni. Sem szerdán, sem máskor.  – határozta el magát, minden egyes szót kihangsúlyozva. – Jesszus! Neked nincsenek barátnőid? – motyogta, miközben elindult a konyha felé.

-          Helyes, Mr. Önfejű! Akkor megoldom nélküled. – jelentettem ki ingerülten. Fejben pedig már szőttem is a terveket.

Szerdán a kávézóban ülve, pontosan, ahogy ígértem, azon voltam, hogy megoldjam nélküle. Ehhez azonban egy nehéz döntést kellett meghoznom. Segítségül kellett hívnom a sötétség erőit. Mia-t és Naomi-t. Tudom most azt hiszitek túlzok, de ezen kívül egyetlen egyszer próbáltam kettejüket összeereszteni. Ennek egy leégett újságos bódé és egy törött kar lett a vége. Az én  törött karom.

-          Na mondjad, kislány. Miben kérd a Legjobb barátnőd segítségét. – mosolygott rám, de tudom, hogy az utóbbi mondatot Mia-nak címezte, aki most igencsak csúnya pillantásokat eresztett gyanútlan barátnőm felé.

-          Mind a kettőtök segítségére szükségem van. Vásárolni fogunk. – ez a kijelentésem Naomi-ból egy örömujjongást váltott ki, és valami „győzelmi tánc” félt, Mia-ból azonban csak egy szánalmas pillantást kaptam.

-          Azért rángattál ide, „Vészhelyzet” címszóval, hogy vásárolni menjek veled meg a Kétes Erkölcsűvel?

-          Minek neveztél? – kezdett volna bele Naomi, de mind kettőt elhallgattattam.

-          Én sem örülök ennek jobban, mint ti, de mind a ketten kelletek. – néztem rájuk komolyan, minek következtében mind a ketten lehiggadtak. – Mia, neked kell a kifinomult ízlésed, - itt az említett sokatmondó pillantást vetett Naomi-ra. – Naomi te meg egyetlen pillantásból képes vagy megmondani egy pasinak még a zokni méretét is. – itt Naomi viszonozta a nem éppen szívélyes pillantást. – Te pedig láttad már Chris-t, úgyh...

-          Mi? – vágott közbe Mia. – Mi most Chris-nek megyünk vásárolni? – láttam rajta, hogy ez kiverte a biztosítékot.

-          Ezaz! – kiáltott fel Naomi. – Tudtam, hogy maradt még józan eszed.

-          Te még pártolod is? – fordult Mia Naomi-hoz.

Ez az egyetlen picike kérdés, egy kisebb szópárbajhoz vezetett, ami tényleg kicsi volt, mivel Mia második mondatában helyet kapott a „gyilkos” szó is, aminek következtében Naomi, olyan gyorsan változtatott tényállásán, mint ahogy én csatornát váltok a TV-ben.

-          Elment az eszed?! Te egy gyilkossal hetyegsz?! – esett nekem Naomi.

-          Hát nem nagyszerű? – folytottam belé a szót. – Máris egyet értetek valamiben. Különben is. Nem olyan, mint amilyennek hiszitek. – védekeztem.

-          Oh kiscsibém. – kezdte szánakozva Naomi. – Attól még, hogy úgy néz ki mint egy félisten, attól még egy hidegvérű gyilkos. – bólogatott egyetértően Mia mellette.

-          Melyik gyilkos készítene reggelit? – bukott ki a számból, mielőtt még átgondolhattam volna.

Ez a mondatom egy kisebb áramszünetet eredményezett mind a két barátnőmnél. Mia volt az, aki először szólalt meg.

-          Te hazavitted? – Naomi mindeközben elvigyorodott és a „Szép volt kislány”-t tátogta. Azonban, amikor Mia oda fordult felé, felvette a kemény „Hogy csinálhattál ekkora hülyeséget?” arcot.

Gondoltam, már úgy is mindegy ezért, kiegészítettem a történetet egy aprócska részlettel is.

-          Pénteken pedig hazajön velem a szüleimhez.

Hát ha már láttatok egy National Geographic műsort arról, hogy az oroszlán hogyan nézi a prédáját, egy gyanútlan gazellát, hát ez olyasmi jelenet volt. Mia volt az oroszlán, én pedig a gazella. Naomi meg... hát Naomi.

-          Nem a szüleid lőtték seggbe az előző pasidat? – gondolkozott hangosan Naomi.

Mia „reménytelen” pillantást vetett felé, majd visszafordult hozzám.

-          Be vagy drogozva? Fenyeget? – próbált valami ésszerű magyarázatot találni.

-          Egyik sem. Csak... – elhallgattam a megfelelő szavakat keresve. – Így alakult. Megbíztok bennem? – tettem fel a kérdést, amire reméltem, hogy igenleges választ kapok.  

-          Jelen pillanatban? – kérdezte Mia.

-          Most én is elbizonytalanodtam, édesem. – ingatta a fejét Naomi.

-          Tudom kezelni, ne aggódjatok. Csak arra kérlek titeket, hogy bízzatok bennem és segítsetek. – megfogtam mind a két barátnőm kezét.

Mind a ketten megenyhültek. Mia azért még ingatta a fejét.

-          Csak nem akarom, hogy egy csatornából halásszák elő a hulládat. Érted aggódom. – mondta.

-          Ezt tisztáztuk. – csapta össze a kezeit Naomi. - Na akkor irány egy fehérnemű bolt. Kell neked valami szexi, amit mutogathatsz majd. – kacsintott Naomi.

-          Nem. Öltöny kell! – vetett ellen Mia, és ebből rögtön tudtam, hogy eddig tartott a szövetségük.

-          De akkor csakis öltöny lehet rajta. – tette keresztbe a karját Naomi.

-          Én Chris-ről beszélek. – fakadt ki Mia.

-          Én is! – vágott vissza értetlenül Naomi.

Ahogy bugyikról, ingekről és zakókról folytatott vitájukat néztem, arra gondoltam, hogy ennél jobban nem is különbözhetnének. Olyanok voltak, mint az angyal meg az ördög, akik a vállamon ülnek és tanácsokkal látnak el. Miközben ott ültem még én magam sem tudtam, hogy vajon melyikre hallgatok majd.