2. fejezet

Ez egy különleges alkalom, hogy ilyen gyorsan kapjátok a következő részt, tehát ne szokjatok hozzá! ; ) Remélem tetszett az első rész és legalább olyan jónak találjátok, majd a második fejezetet is. A tetszik/ nem tetszik véleményeket is szívesen veszem, de örülnék a komiknak is! : ) Jó szórakozást! ; )

2.   fejezet

Fél úton járhattunk, amikor az elrablóm megpillantott egy benzinkutat.

-          Ott fogunk tankolni. – jelentette ki.

Nem mondtam semmit, nem mintha kérdezett volna. Amikor megálltunk éppen azon gondolkoztam, hogy ha engem küldene, hogy tankoljak biztosan segítséget kérnék a benzinkutastól, ha viszont ő menne az még jobb lenne, mert akkor egyszerűen csak elhajtanék. A tervemet azonban keresztül húzta azzal, hogy bezárt a kocsiba és magával vitte a kulcsot. Természetesen miután elkérte tőlem az üzemanyag árát.

Amikor bement, hogy kifizesse a benzint, megállt a kocsi mellett egy másik autó. A férfi, akit vezette ugyan nem figyelt rám, de a hátsó ülésen ülő hat évesnek kinéző fiú észre vett. Integettem neki, majd az apukájára mutogattam. Ő azonban félre értett és csak barátságosan vissza integetett. Már vagy két perce integettünk egymásnak, amikor a srác visszajött a kocsihoz, a fiú apja meg pont akkor ment el.

Ez az én szerencsém. Morogtam magamban, miközben az elrablóm visszaült az autómba.

-          Pillecukrot? – mutatott fel egy zacskó, megjósolhatatlan állagú, rózsaszín vackot.

-          Nem eszek... édességet. – fintorodtam el.

-          Micsoda?! – kiáltott fel, olyan hirtelen, hogy ijedtemben ugrottam egyet. - Ne mond, hogy még nem ettél pillecukrot! – döbbent meg őszintén.

-          A szüleim nem nagyon pártolják az egészségtelen ételeket, úgyhogy az ilyen műanyag izék kimaradtak az életemből. Kérlek mond, hogy ezt nem a benzin pénzből vetted.

-          Nem. – mondta úgy, mintha megsértettem volna. – Ez a sajátomból van, úgyhogy kénytelen leszel megkóstolni. Mint elrablód utasítalak. – jelentette ki, majd felém nyújtotta az édességet.

Vonakodva elvettem tőle. Ő egy határozott mozdulattal kinyitotta a sajátját és rágni kezdte, miközben beindította a motort. Már ismét úton voltunk mire én kinyitottam a sajátomat. Először megszagoltam, amin a srác gúnyosan elvigyorodott.

-          Nem halsz bele. – látszott rajta, hogy nagyon jól szórakozik a szenvedésemen. – Ne akard, hogy fegyverrel kényszerítselek arra, hogy megedd. – pimasz vigyorral nézett rám.

-          Nem elég, hogy elloptad a kocsimat, még ilyen hülyeségre is rákényszerítesz. – morogtam. – Miféle tolvaj vagy te? Miután kirabolsz egy ékszerüzletet, lenyomsz a tulajdonos torkán egy ilyen vackot is?

Ezt válaszra sem méltatta, csak sokatmondó pillantást vetett a kezemben tartott szörnyűségre. Tudtam, hogy lassan kijön a sodrából, ráadásul attól az izétől már ragadni kezdett a kezem is. Behunytam a szememet és beleharaptam. A szüleim mindig azt tanították, hogy a cukros édességektől fekete lesz a fogam és kihullik az összes. De amint megéreztem a pillecukor ízét jóízűen hümmögni kezdtem. Befejeztem a maradékot majd teli szájjal motyogni kezdtem.

-          Ez isteni. – mosolyodtam el. – Miért csak kettőt vettél? – meredtem rá.

A következő pillanatban legnagyobb döbbenetemre a fiúból kitört a nevetés.

-          Ha akarod visszafordulok. – ajánlotta fel, de mind a ketten tudtuk, hogy nem gondolja komolyan.

Intettem, hogy nem kell, ezért inkább csak mind a ketten kibámultunk a sötét éjszakába, miközben a zöld kis bogárhátúm tovább falta a kilométereket. Egyikünknek sem akaródzott zenét kapcsolni, így sokáig csak a motor hangja hallatszott.

-          Miért dolgozol ilyen messze a lakásodtól? – törte meg a csendet a volánnál ülő idegen.

-          Cambridge-ben tanulok az egyetemen, de ez az állás tetszett meg. – zártam rövidre a kérdést.

Nem akartam még kitoldani a történetet, az anyáméktól minden hónapban biztosított benzin-pénzzel, meg az előző munkahelyemmel, ahonnan kirúgtak.

-          A Cambridge-i egyetemre jársz? – fordult döbbenten felém. – Milyen szakra?

-          Jog. – most, hogy kimondtam akaratlanul is elnevettem magam a helyzet képtelenségén.

Nem tudom hogy a nevetésem vagy pusztán az előítélete miatt, de olyan arckifejezéssel nézett rám, mint akit átvernek.

-          Komolyan. – szabadkoztam most már komoly képpel. – Tehát előre szólok, hogy az ügyed itt marad. – a középső és mutató ujjammal megérintettem a halántékomat. – Kezdj el egy ügyvédre gyűjteni. – kacsintottam rá.

-          Nagyon vicces. – grimaszolt. – Én építészetet tanultam ott két évig. – szólalt meg ismét egy kis hallgatás után.

-          Te? – bukott ki belőlem.

Látszott rajta, hogy megbántotta a nyers hangsúly, amivel kérdeztem.

-          Bocsánat, csak... – elhallgattam. – Miért hagytad ott?

-          Hosszú történet. – ezzel le is zárt a témát.

Ezután egyikünk sem szólalt meg az út hátralevő részében, csak akkor mikor a városba értünk és én elvezettem a házamhoz. A ház fehér falain, a sötét ablakok óriási szemekként bámultak rám. Lefékeztünk a ház előtt, de nem tudtam még kiszállni az autómból. Ott volt a kis plüss dobókocka, amit még az apám adott, amikor meglett a jogsim, a kávés pohár aljáról odakerült kávéfolt a műszerfalon és a kiégett cigifolt a lábam között, az üléshuzaton. Tisztán emlékeztem rá, hogy Naomi, akkor csinálta a foltot, amikor egy szilveszteri buliról vittem haza.

-          Vigyázz Citromra, rendben? – fordultam a fiúhoz esdeklően. Elvettem a dobókockát a pohártartó mellől. – Ezt azért megtartom.

-          Miért pont citrom? – vigyorodott el.

-          A bátyám az utolsó este, mielőtt eljöttem otthonról beült, hogy eljöjjön velem egy próbakörre. Előtte limonádét készített és elfelejtette, hogy zsebre tett egy citromot. Amikor beült a kocsiba a citrom szétrepedt a nadrágjában és összekente a huzatot. A kocsi meg legalább két napig citrom illatú volt. – elmosolyodtam az emlék miatt.

Tudtam, ha tovább maradok az autóban, akkor elsírom magamat, ezért kiszálltam. Nagy meglepetésemre azonban egy másik ajtócsapódást is hallottam az enyémen kívül. Döbbenten láttam, hogy a fiú is kiszállt. Odalépett hozzám, megragadta a kezemet és egy könnyed csókot lehelt rá. Erre rögtön mosolyra húzódott a szám, mivel tudtam, hogy ez is egy újabb „gentleman-es” húzás akart lenni. Éreztem, hogy ezzel együtt a kulcsot is a kezembe nyomta.

-          Chris. – mosolyodott el, amikor felállt.

-          Azt mondtad nem mondod el a nevedet. – mosolyodtam el én is.

-          Vissza adom a kocsid, így nem történt lopás. Nincs feljelentés sem. Csupán hazakísértem egy hölgyet... akár egy gentleman. – pajkos féloldalas mosollyal nyugtázta az okfejtést.

Akaratlanul is elmosolyodtam. Még másodpercekig álltunk csendben az esőben, majd Chris törte meg ismét a csendet.

-          Jó éjt, Fay. – köszönt el.

-          Jó éjt, Chris. – köszöntem el én is, majd a távolodó alakját figyeltem a kihalt utcán.

Az eső szinte egyre erőteljesebben szakadt, de valahogy képtelen voltam bemenni a házba, addig, míg Chris le nem kanyarodott az utcáról és el nem tűnt a szemem elől.

A következő két napban képtelen voltam kiverni az este történteket a fejemből. De legfőképp Chris-t. Érdekelni kezdett, hogy ki lehet ő.

-          Kérsz valamit? – Mia hangja zökkentett ki a gondolataimból.

Már lassan egy éve ismertük egymást. Minden egyes nap lement a büfébe, hogy vegyen magának valami nassolni valót, és habár én mindig visszautasítottam, ő attól még mindig megkérdezte kérek-e valamit.

-          Tudod mit? Kérek. – szólaltam meg határozottan. – Van pillecukor?

-          Ő...asszem. – válaszolta ázsiai barátnőm kissé zavartan.

-          Akkor egy pillecukrot kérnék. – mosolyogtam rá.

Egy pillanatig azt hittem, hogy ellenekezni fog, de aztán szó nélkül vett nekem egy csomaggal.

-          Na jó, mi van veled? – vont kérdőre, miközben leültük egy üres asztalhoz az étkezdében. – Mostanában folyamatosan álmodozol, aztán meg ez. – mutatott rám, miközben éppen betömtem a számba az édességet.

Lenyeltem, majd komoly elhatározást követően fordultam a barátnőm felé.

-          Mia, segítened kell! – szólaltam meg. – Emlékszel a srácra, akiről meséltem?

-          Az elmebeteg kleptomániásra? – kinyitotta a sós mogyoróját.

-          Chris-re. – tettem hozzá. – Na szóval, tudod meséltem, hogy ide járt.

-          Igen. Azóta bele se merek gondolni miféle alakok járkálhatnak erre felé. – nézett körbe nyomatékot adva szavainak.

-          Elő kellene keresnünk valahogy. Biztos van a sulinak nyilvántartása vagy ilyesmije. – egyre jobban belepörögtem.

-          Hó-hó. Állj meg egy pillanatra! – hőkölt hátra a székben. – Fay, mond, hogy nem akarod megkeresni azt az őrültet.

-          Emlékszel arra a pasidra, aki filozófiát tanult? – pillantottam rá sokatmondóan. – Tudod, arra a hippi szerű krapekra, aki rávett téged, hogy minden nap hajnalban meditáljatok valami hülye parkban. – barátnőm arckifejezéséből arra következtetettem hogy nagyon is emlékszik. – És ugye emlékszel rá, hogy én voltam az, aki kidobta helyetted, mert te képtelen voltál szemtől szemben szakítani vele? 

-          Rendben segítek, csak ne emlegesd többet Robert-et. – adta be a derekát és egy adag sós mogyorót öntött a szájába. – Adj egy napot! Holnap hozom az infót. Légy jó! – jelentette ki, majd felállt és elment.

Másnap ugyan annál az asztalnál ültem le, miközben Mia-t vártam. Minél tovább vártam annál türelmetlenebb lettem. Elővettem a mobilomat és már vagy századjára ismét szemügyre vettem az sms-t, amit tegnap este küldött.

„Megszereztem az infót. Az biztos, hogy ezt látnod kell.”

Fogalmam sem volt, hogy most jóra vagy rosszra kellene számítanom. Tudtam, ha felhívnám, nem mondana semmit. Imádta a drámai helyzeteket, főleg ha neki is köze volt hozzájuk. Egy örökké valóság után végre megjelent és lehuppant velem szembe. Mindig élénk barna szemei, most komolyan állták a pillantásomat.

Rosszra kell számítanom. Vontam le keserűen a következtetést.  

-          Na? – sürgettem.

-          Itt van. Ne aggódj! – azzal előhúzott egy kupac fehér lapot. – Mindent kinyomtattam, amit találtam. Iskolai dolgokat és... rendőrségi jelentéseket. – átadta a lapokat, majd felállt, hogy magamra hagyjon a megszerzett információval. Azonban mielőtt elment volna, még hozzátette. – Egy biztos. Abból, amit kiderítettem, azt ajánlom kerüld el azt a pasit, amilyen messzire csak tudod. – azzal hátat fordított és elment.