5. fejezet

Újra itt! ^^
A következő (6. fejezetet) majd csak kedden kapjátok meg. Addig is írjatok komit vagy csak jelezzétek a véleményeteket (tetszik/nem tetszik) és természetesen jó olvasást!  ; ) <3

5.   fejezet

-          Ezért meg foglak ölni. – jelentettem ki, amikor letette a telefont. – Lassú, keserves és fájdalmas halálod lesz. – folytattam lassan. – És én élvezni fogom minden egyes pillanatát. – a kezem összeszorult a levegőben, mintha a nyakát szorítanám.

Leültem az ágyra és masszírozni kezdtem az orrnyergemet. Fejben gyorsan számításba vettem a lehetőségeimet. Mondanom sem kell, hogy az egyik rosszabb volt, mint a másik. Először is elmondhattam volna Jason-nek, hogy kicsoda valójában Chris. Ennek valószínűleg az lett volna a következménye, hogy vagy nem hisz nekem, vagy kihívja a zsarukat, elmondja anyuéknak, én meg nem hagyhatnám el a házunkat hátralevő életemben. A másik és egyben utolsó az volt, hogy Chris kiröhög, amikor felvetem az ötletet, majd egyedül megyek el apu szülinapjára, ahol nagyobbnál nagyobb hazugságokat kellene kitalálnom, hogy eltusoljam az ügyet.

-          Nem értem, hogy miért vagy így kiakadva. – nézett rám értetlenül Jason, majd leült mellém az ágyra. 

Hogy is érthetnéd. Néztem rá keserűen.

-          Rendben, megyek megkérdezem, habár úgy is nemet fog mondani. – jegyeztem meg, miközben felkaroltam a Chris-nek előkészített ágyneműt.

-          Azt erősen kétlem. – hallottam még Jason hangját, mielőtt becsuktam magam mögött az ajtót.

Chris még mindig a kanapén ült és maga elé meredt. Amikor meglátta hogy jövök fáradtan elmosolyodott.

-          Jó fej a bátyád. – levette a jeget az arcáról, amit valószínűleg úgy szintén Jason adott neki.

-          Tudom. – mosolyt erőltettem az arcomra, mert jelen pillanatban egy cseppet sem gondoltam így.

-          Nem alszok itt. – jelentette ki Chris, amikor meglátta a kezemben a takarót és a párnát.

-          Dehogy nem. – ledobtam a takarót mellé. – Orvosi utasítás.

A fiú elmosolyodott és felállt, hogy segítsen megágyazni.

-          Kérdezhetek valamit? – kihasználtam azt a kis időt, amíg megágyaztunk úgy hogy csak akkor szólaltam meg, amikor végeztünk.

-          Megmentetted az életem, tehát bármit. – el kellett ismernem, hogy ez biztató indítás volt. Habár nem tudom mi rémített volna meg jobban, hogyha igent mond, vagy ha elutasítja az ajánlatomat. 

-          Jason mesélt neked az apám szülinapjáról, igaz? – kezdtem óvatosan. Chris bólintott, tehát folytattam. – Az előbb hívott az anyám és hát... Jason azt hiszi, hogy a pasim vagy... és... – Úramisten, úgy görcsben állt a gyomrom és úgy izgultam, mintha egy bombát próbálnék hatástalanítani.

Abban reménykedtem, hogy Chris magától is rájön, mit akarok, de ehelyett leült a kanapéra és kérdőn nézett rám.

-          Azt akarod, hogy menjek veled a szüleidhez? – miután látta, hogy nem tudom fojtatni, ő próbálta meg befejezni helyettem.

Még hallani is kínos volt, nem hogy kimondani. Amikor bólintottam kissé elmosolyodott.

-          Szívesen elmennék. – jelentette ki miközben megigazította a párnáját.

-          Igen? – nem tudtam elrejteni a döbbenetemet. – Ő akarom mondani, helyes. Végül is, ahogy te magad is mondtad, megmentettem az életedet. – vágtam büszke képet.

-          Amúgy is annál jobb, minél messzebb vagyok innen. Ott csak nem érnek utol, nem igaz? –vigyorodott el.

-          Nehogy azt hidd, hogy ez sétagalopp lesz. – szólaltam meg. – Nem ismered a családomat. És most nem csak a szüleimet, most az összes rokont egyszerre kapod meg. Nem ismerem azokat, akik üldöznek de a családom rosszabb.

-          Nem hinném. – rázta meg a fejét.

-          A legutóbbi fiút, akit hazavittem, seggbe lőtték. – jegyeztem meg karba tett kézzel. Most az egyszer nem lettem ideges az emléktől. Sőt, ahogy Chris nevetését hallgattam még én is elmosolyodtam. – Ez nem vicces! – szóltam rá. – Nem vernek majd szét, de számíts ilyen „apró” kis húzásokra, persze mindegyiket valamilyen kedves gesztusnak álcázzák majd. – készítettem fel.

-          Fay. – olyan furcsán hangzott a szájából a nevem, hogy libabőr futott végig a karomon. – Drogdílerek, korrupt zsaruk és maffiózók üldöznek a nap huszonnégy órájában. Szerintem tudom kezelni a családodat. – suttogta, nehogy Jason meghallja.

-          Majd meglátjuk. – bólintottam. – Egyébként ott a szobám, ha kellene valami. – mutattam az első ajtóra a folyosón. - Eggyel utána van a fürdőszoba. Gyorsan használd mert csak az az egy van.

-          Ne haragudjatok, de az orvosoké az elsőbbség. – jelentette ki Jason.

Fogalmam sincs, hogy mikor hagyta el a szobáját, de most már csak a csukódó fürdőszoba ajtót láttuk.

-          Rendben. Én megyek utolsónak, de hagyjatok meleg vizet! – mutattam rá fenyegetően.  

Elmosolyodott én pedig elvonultam a szobámba. Fel voltam dobva, de fogalmam sincs, hogy miért. Egyszerűen csak jó kedvem volt. Bekapcsoltam a rádiómat és beraktam a kedvenc válogatás CD-met. Először csak hümmögtem, de végül már figyelmen kívül hagyva a vendégeket táncoltam és énekeltem. Legalább egy óra eltelt, ezért felkaptam a pizsamámat és elindultam, hogy lezuhanyozzak. Amikor kiléptem az ajtómon a ház már sötétségbe borult. Tehát mindenki aludt már rajtam kívül. Halkan, lábujjhegyen elindultam a fürdőszobába.  Amikor azonban benyitottam, Chris-t pillantottam meg a tükör előtt. Egy száll alsógatyában mosta a fogát.

-          Mit keresel még itt? – szegeztem neki a kérdést.

-          A bátyád nem fogta rövidre a fürdést. – válaszolta, majd kiköpte a szájában összegyűlt fogkrémet.

-          Ugye az nem az én fogkefém? – léptem közelebb.

-          Dehogy is. – háborodott fel. – Fúj! Minek nézel engem? Ezt a fiókban találtam.

-          Remek, most vehetek majd még egy tartalék fogkefét. – morogtam.

Leraktam a holmimat a mosógépre, aztán rájöttem, hogy a törölközőket a nappaliban hagytam.

-          Hozok törölközőt, addig fogd rövidre!

Amikor visszaértem, megcsörrent a mobilom. Chris mellette állt, és felemelte a mosógépről.

-          Az anyukád az. Felveszem és megköszönöm a meghívást.– gonosz vigyort villantott felém.

-          Eszedbe se jusson! – odaugrottam és elkaptam a kezét.

-          Na, mint a pasid felvehetem és köszönhetek neki. Majd átadom, hogy üdvözlöd. – húzta továb az agyamat és fordított egyet a kezén így én háttal kerültem neki, ő meg hátulról karolt át.

-          Ez nem vicces, halálra fogja aggódni magát ha nem veszem fel. – az én két kezem kevésnek bizonyult az ő szorítása ellen, és habár komolyan gondoltam, amit mondtam mégis muszáj volt nevetnem a gyerekes húzásán.

Az utolsó pillanatban a könyökömmel véletlenül oldalba vágtam, pont ott ahol a sebe volt. Felnyögött és elengedte a telefont. A sebe felszakadhatott, mert vér szivárgott át a kötésen. A telefont a földre ejtettem, miközben letérdeltem mellé a földre.

-          Ne haragudj! – könyörögtem neki. – Nem akartam, de ez a te hibád.

-          Ki másé lenne? – vett egy mély levegőt, majd leszedte a tapaszt hogy megnézze mekkora kárt okoztam.

A seb ugyan vérzett, de nem szakadt fel a varrat szerencsére.

-          Ha a családod is olyan elvetemült, mint te, akkor tényleg van miért aggódnom. – ismét egy komisz mosolyt kaptam. – Egyébként mikor is megyünk, szívem?

Legszívesebben megint megütöttem volna a sebét, de ehelyett csak felálltam a földről.

-          Nem én mondtam neki, hogy a pasim vagy, oké? Egyébként egy hét múlva, a ká...

Jason lépett be az ajtón. Az arcát elnézve megdöbbentette a látványunk.

-          Valami baj van? – kérdeztem, de elnézve álmos képét, csakis az lehetett.

Nem sokat aludhatott és csak reménykedni mertem benne, hogy nem mi ébresztettük fel.

-          Hideg van a szobában, úgyhogy elvettem a kanapéról a takarót, ha nem baj. Ti úgy is együtt alszotok nem? – nézett ránk kérdőn.

-          Mi n...

-          ...denképpen. – fejezte be Chris a mondatot és egy olyan derűs mosolyt villantott, hogy egy pillanatra még megütni sem támadt kedvem.

A kedv azonban megjött, amikor Jason becsukta maga mögött az ajtót. Rögtön utána egy nagyot ütöttem a vállán lévő egyik véraláfutásos foltjába. Felkiáltott, de nem volt értelme megkérdezni, hogy miért csináltam. Már épp kiment volna, de az utolsó pillanatban vissza fordult.

-          Az ágyban várlak, édesem. – kaján vigyorral a képén csukta be maga mögött az ajtót.

Mérgemben az első tárgyat, ami a közelemben volt felkaptam és a csukott ajtóhoz vágtam. A törölköző volt a legközelebbi tárgy, így nem volt olyan drámai, mint terveztem.   

Próbáltam elnyújtani a zuhanyt, a fogmosást és a felöltözést hátha elalszik mire végzek, azonban csalódnom kellett. Meglepetésként ért, amikor megláttam, hogy lerakott magának egy takarót meg egy párnát a földre az ágy mellé.

-          Remélem tudod, hogy a sebeiddel nem bírsz majd a földön aludni. – mondtam neki, miközben egy törölközővel a vizes hajamat dörzsöltem.

-          Keményebb vagyok, mit hiszed. –jelentette ki büszkén, majd elhelyezkedett a földön. – Remélem nem horkolsz, mert akkor zoknit nyomok a szádba. – fenyegetett.

A válaszom csak egy pillanatnyi, tettetett vigyor volt. Amikor már kellőképpen megszárítottam a hajamat, bevetettem magamat az ágyba. A lakásban talán az ágy volt az, amire a legtöbb pénzt költöttem, éppen ezért olyan volt, mintha egy felhőn feküdnék. Végül is az alvás a legfontosabb dolog. az evésen kívül, természetesen. Betakaróztam, majd lekapcsoltam az ágy melletti éjjeli lámpát.

-          Jó éjt! – szóltam a földön fekvő vendégemhez.

Valami jó éjt félét morgott ő is. Talán két percig tűrtem a morgását és a mozgolódását a földön, aztán felkapcsoltam a lámpát.

-          Feküdj már fel az ágyba különben egyikünk sem fog aludni. – jelentettem ki ellenvetést nem tűrő hangon.

Nehézkesen felállt a földről még mindig egy száll alsógatyájában, majd befeküdt az ágyba.

-          Aztán nehogy rám mássz éjszaka. – jegyezte meg gúnyolódva.

-          Majd valahogy megpróbálok uralkodni magamon. – válaszoltam én is gúnyosan.

Alvótársammal ellentétben én képtelen voltam elaludni. Ő azonban olyan csendesen szuszogott mellettem, hogy egy pillanatra tényleg megfordult a fejemben, hogy megöleljem. Főleg azok után, amit átélt. Hogy elűzzem a késztetést az ellenkező irányba fordultam. Pár perc múlva azonban egy kar fonódott a derekamra.